Kőrös Zoltán (szerk.): Nyugati fogságban. Felvidékiek amerikai, brit és francia hadifogságban - Elbeszélt történelem 4. (Somorja, 2016)
Kosztolányi Gáspár
Nem szóltak semmit se. Odajönnek, mondja, mi a helyzet. Hát ha ismeri ötét a gyerek, mondja az őr, mutassa meg. Aztán ment a gyerek sorban, elmentek valami három ilyen szakaszon, odaér hozzám, néz rám:- Das! - egyből rám mutatott. Reszketett az összes részem, de szégyenemben nem mertem bevallani. Mindjárt kihúztak a sorból:- Maga adta el?- Én nem adtam el semmit se - tagadtam. Volt olyan kis tarisznyaféle hátizsákom, mindjárt levették, abban volt két kocka dohány, két cigaretta, még talán két darab kenyér is.- És ez honnan van? Ez civil áru! Hol a pénz? És mindjárt ott átnéztek, le kellett vetni a cipőt, ruhát. Persze, a pénzt nem találták meg. Az őr bevitt a városi rendőrségre. Sose felejtem el, a tolmács jött velünk, ott megmondták, hogy ha nem vallom ki, agyonlőnek. Én azt csak olyan ijesztésnek vettem. A rendőrök kérdeztek valamit és a tolmács fordította:- Tényleg elfogadta az ezer frankot?- Én nem! De a gyerek mondta, hogy biztos ennek a bácsinak adta oda. Aztán kimentünk az udvarra, beállítottak a sarokba és volt ott ilyen elhúzós függöny, mint a fürdőkön van, rám húzták.- Ha öt percen belül nem adja oda, agyonlövik. Még azt is hallottam, mintha játszanának a zárral - azt talán csak ijedtemben hallottam -, most már csőre töltötték, agyonlőnek biztos. A szívem az úgy vert már, te úristen, ez már komoly! El lehet képzelni, hogy mit éreztem akkor. Nekiestem annak a függönynek, kezem föltartom, nos mondom:- Ne bántsanak, itt a pénz! Mindjárt kaptam két nagy pofont a rendőröktől és kísértek el. Gondoltam, ezzel vége van. Az őr elvitt vissza a lágerbe, mire beértünk, a Guillot már a kapuban várt. Volt ott egy pinceszerű helyiség, egy hétig be voltam oda csukva. De volt rajta egy ablak, és a Jenő meg a Sanyi éjjel szoktak krumplit, vagy zabpehelyt hozni, mert csak vizet kaptam, semmi mást. Szerencsére ez már akkor történt, mikor jött áprilisban az, hogy lassan hazamegyünk. Hazafelé Közben már valahogy januárban megjelentek csehszlovák tisztek és átszűrték az egész lágert: csehszlovák állampolgárok után kutattak. Nagy hűhóval jött az újság, hogy az összes csehszlovák ekkor és ekkor elmegy, még szabadnapot is adtak. Már akkor tudtuk, mi a helyzet otthon, megírták az újságok, olvastam egy cikket és nagyon rosszulesett, hogy Felvidék újra visszakerült Csehszlovákiához, ezt megmondom őszintén. Jelentkeztünk mind a hárman, hogy csehszlovák állampolgárok vagyunk. Fölírták az adatokat, kik vagyunk, hova valósiak. Cseh tisztek voltak, magyarul egy szót se tudtak, de én megértettem a cseh nyelvet is. Kérdezték, hogyan kerültem a magyar hadseregbe? Mondtam, hogy ezt a részt elfoglalták a magyarok, és besoroztak. És hogy milyen katona voltam? Azt mondtam, hogy nem is voltam rendesen kiképezve, jóformán csak félkatona voltam. Aztán mondták, hogy elintézik, hogy egy hónap múlva hazamegyünk. A betegek, rokkantak, az idő-177
