Kőrös Zoltán (szerk.): "Muszkaföldön". Felvidékiek visszaemlékezései a szovjet hadifogságra - Elbeszélt történelem 3. (Somorja, 2015)
Tóth Károly
94bot, elölről áttörültek vele, aztán két oldalról felemeltek, a hátamon is átmentek vele, rögtön szárazra törülték, és már meg is volt a fürdetés. Idővel egy kétfalást megtudtam enni a reggeliből. Amikor megkaptam a csájátés azt a kis darabka kenyerkét, megcsókoltam, keresztet vetettem magamra és összetettem a kezemet. A szemben lévő ágyra hoztak be egy oroszt, rossz állapotban. A kenyeremet mindig megcsókoltam és keresztet vetettem. Az orosz megkérdezte tőlem, hogy az mit jelent. Elmagyaráztam neki, hogy köszönöm a ßozse-nak, az Istennek, hogy megsegített, és adott egy falatka kenyeret, amiből már egy-kettőt tudok falni.- ßozse?! - elkezdte a röhögést. - Nyet Bozse! Sztálin! - nagy pofával vissza nekem. Olyan rosszul esett, de aztán nem törődtem vele, minden reggel ugyanazt csináltam. Akkor amikor behozták, rosszul volt, de nem nézett ki úgy, hogy halálos legyen. Valami két vagy három hetire mondtam a többieknek:- Gyerekek, gyerekek, az orosz megfog halni!- Miért?- Hát nézzétek, már alig szuszog! - És egyszer csak - már akkor nem nagyon tudott beszélni - kapdosta a levegőt, és a szájáról le lehetett olvasni, hogy »Bozse!« Odaszóltam neki:- Nyet Bozse! Sztálin!- Fuj! - még azt le tudtuk olvasni a szájáról. De akkor már nem volt benne tehetség, úgy halt meg: Istent hívta, nem a Sztálint. Vizet egyáltalán nem kaptunk: azt mondták, hogy lázas embernek nem szabad, mert mi mind tífuszban szenvedtünk, ha vizet ittunk volna, az máris végzett volna velünk. Egy idő után úgy felerősödtem, hogy már tudtam egy cseppet járni. Már akkor többen leszálltak és kiballagtak, ilyenektől kérdeztük, hogy mi újság van a szobákban.- Egy szobában van víz! - mondta az egyik. - A vécében le van törve a vécekagyló, és ott úgy egy cseppecskét jön a víz. Kézzel meg lehet fogni. Kaptam is ezen, és mentem megnézni.- Miben spekulálsz, pajtás? - kérdezték tőlem.- Egy cseppet a torkomat megnedvesítem.- Bízd rá a világra! Ne igyál, lázas vagy! Lehet, hogy az lesz az utolsó ivásod! De már minél jobban beszéltünk róla, annál jobban kívántam. Megindultam és kimentem a vécére. Háromszor is majdnem ittam, mert tényleg lehetett fogni egy keveset a kézbe. Először jól megmosakodtam vele, az arcomat is, és a kezeimet is. A szám az nagyon száraz volt, össze volt repegélve. Amikor már jó tiszta volt a kezem - ki tudja, mikor volt utóira mosva -, fogtam még vizet, emeltem magamhoz, már majdnem a számnál volt: Megiszom? Nem iszom? Megiszom? Nem iszom? De az járt a fejemben, amit utánam kiabáltak, hogy a víz lesz a halálos ítéletem. Hát ezért fogok meghalni? Végül még utoljára megvizeltem a kezem, és jól bedörgöltem a számat és a nyelvemet. Ballagtam vissza a szobára - még csak közeledtem az ajtóhoz, amikor a bentiek hallották, hogy már jövök:- Tóth, megittad a vizet? - kérdezték.- Gyerekek, rátok hallgattam!- Hála az Istennek! Megfogsz maradni! Ilyen is megtörtént az emberrel.
