Kőrös Zoltán (szerk.): "Muszkaföldön". Felvidékiek visszaemlékezései a szovjet hadifogságra - Elbeszélt történelem 3. (Somorja, 2015)

Merva Arnold

MERVA ARNOLD

290 - Forintjuk nincsen? - kérdi.- Hát - mondom van valamennyi.- Odaát úgy se tudja használni, adja, én beváltom magának.

Ezzel foglalkozott, mint motorvezető így járt, el tudott ilyen pácienseket kapni,

mind a hármunktól szépen felvásárolta a forintot. Mondtam neki, hogy át akarunk menni.- Lehet, de velem ne jöjjenek - mondta.- Hát akkor mit csináljunk?- Nemsokára jön egy gyorsvonat, szánjanak fel.- És ha elkapnak?- Mit csinálnak akkor? Ahol van a határ - mert a szobi állomásnak a végén a bejárati jelző, az már teljesen a hídnál van rálépnek a hídra, Szlovákiában vannak.

Jól van. Erre föl bejött egy gyors, fölugráltunk rá, a forgalmista elindította, egy percen belül Szlovákiában voltunk.

Párkányban már ott vártak a katonák a peronon - még akkor nem volt ez az aluljáró rendszer, ami most van -, körülfogták a vonatot jobbról-balról, és aztán kiszállás, kiszállás, kiszállás. Minket hármunkat egyenesen irányítottak be egy üres váróterembe. Nem számít, már Csehszlovákiában vagyunk, majd valami itt lesz velünk. Ez olyan tizenegy óra tájban lehetett, amikor oda betettek bennünket. A párkányi gyereket egy órán belül már kivették közülünk, és hazaengedték. Ottan igazoltattak bennünket, ezek és ezek vagyunk, nekem a hadifogoly-igazolványomon rajta volt a nevem, minden egyezett, jól van. Ez az idősebb bácsi csallóközi volt, az maradt ott velem. Beszélgettünk, kiderült, hogy a Kiss Flóris bácsit ismeri, náluk volt tanító. Beszélgettünk, egyszer csak bejönnek, és azt mondják:- Mehetnek, rendben vannak.

Nem adtak semmi papírt, csak hogy mehetünk. Fölültünk a vonatra, mint akiknek minden rendben van, no most már megyünk. Jött a kalauz:- Jegyeket kérem - persze szlovákul.- Nincs jegyünk.- Honnan jönnek?

Mutatom neki, hogy hadifogságból. Vakarta a fejét, aztán Köbölkúton leszállt már az utolsó utas is, magunk maradtunk abban a szakaszban. Visszajött hozzánk, és azt mondta magyarul:- Nézzék, én Újvárban végzek, addig ne szóljanak semmit, akárki is jön, ha kérdez valamit, maguk csak hallgassanak, ne szóljanak senkinek, én nem is voltam itt a fülkében.- Jól van. Rendben van.- Majd ha Újvárban új kolléga lesz - azt mondja -, azzal megint valahogy beszéljék meg a dolgot.

Hát, így eljöttünk Újvárig. De akkor a szegény emberke, ez olyan idős, igazi falusi ember volt, akit elvittek katonának, de ott is lehet, hogy csak olyan volt, hogy »állj ide«, hát akkor odaállt, szóval az úgy megvolt ijedve:- Maga leszáll Újvárban... - azt mondta.- Én nem szállók le Újvárban, én megyek tovább ezzel a vonattal.- De nekem ugye le kell szállni?- Hát ha haza akar jutni, akkor le kell szállni.- És mit csinálok én? Engem lekergetnek.- Ne szálljon le, akármi is van, ne szálljon le Komáromig.