Kőrös Zoltán (szerk.): "Muszkaföldön". Felvidékiek visszaemlékezései a szovjet hadifogságra - Elbeszélt történelem 3. (Somorja, 2015)
Merva Arnold
MERVA ARNOLD 286 úgy dőlt belőle a hang, ordított nagyon. Hát miért ordít? Nem tudtuk. Kérdezte, hogy »hol volt, mi volt, milyen alakulatnál volt?« Semmilyen alakulatnál nem voltam, levente voltam. Volt velünk a fogságban két pesti úriember. Az egyik vasúti tiszt volt, a Nyugatiban szolgált. - Hogy lehetett, ezt mondja meg, Merva úr - mert én is uraztam őket, és ők is gyerek létemre uraztak -, hogy otthon én kétszersültön éltem, egy darab kenyeret meg nem ehettem, mert nem bírta a gyomrom. Kétszersültön tengődtem, itt meg ezt a sárkenyeret eszem, és semmi bajom nincs a világon! - Csak ezen csodálkozott, ez megmagyarázhatatlan volt neki. A másiknak más baja volt, a vizsgálat alatt utánam kettővel állt. Az egy nagy családnak a leszármazottja volt. És ő elmondta óvatlanul magáról, hogy az ő egyik nagybátyja alezredes, Brúnó volt a keresztneve, a másik nevét nem mondom.- Ha nem lett volna a Brúnó bácsi - mondta -, lehet, hogy itt se volnék. Aztán elmesélte a történetét: velem néhányan így elég bizalmasan beszéltek, annak dacára, hogy fiatal voltam. Mikor leérettségizett, és utána főiskolára ment, nem is tudom, milyen szakot kezdett el.- De közben a Brúnó bácsi azt mondta, hogy itt veszedelmes lesz a dolog, mertő úgy látja, hogy ez a háború nem fog jóra vezetni. A Brúnó bácsira hallgattunk, azt mondta, hogy »tudod mit? Nem kell neked berukkolni. Kimész Olaszországba egyetemi tanulmányokra« - a családnak megvoltak az összeköttetései, valami csiszoltüvegüzemnek voltak a tulajdonosai. - Kimentem Olaszországba, ott voltam már kéthárom esztendőt, hát akkor az olaszok nem kiugrottak a háborúból? Haza kellett rohannom, nehogy engem is ott letartóztassanak. 1943-ban hazakerültem és a család összeült, hogy mi legyen most már velem. A Brúnó bácsi megint segített, azt mondja: »nyugi, nem lesz semmi baj, itt vannak ezek a munkaszolgálatosok, beteszlek oda, elüldögélsz az irodában. Ne félj, jó gyerekek azok, ismerősök is vannak köztük, el leszel ott náluk« - mert ugye a felső osztály össze volt fonódva a zsidókkal, mindennel. - El is küldtek engem Erdélybe, jó sorom volt, nem volt nekem semmi bajom. így történt a dolog, vége lett a háborúnak, ő valahol fogságba esett, kikerült Oroszországba, ott letöltötte a maga idejét, ahogyan mi is letöltöttük. Három és fél év után hazajön, és akkor itt nekiáll az az alacsony, de rettentő erős, bőgőhangú ember:- Melyik alakulatnál szolgált?- Én nem szolgáltam alakulatnál.- Na, na, na, szolgált! Valahol csak volt!- Nem, én csak a munkatáborban voltam irodista.- Milyen munkatáborban?! Szóval keretlegény volt! Akkor hallottam életemben először ezt a szót, hogy »keretlegény«.- Nem, nem keretlegény, az irodában dolgoztam!- No jól van, majd ezt tisztázzuk, majd ezt tisztázzuk. Őt egy másikkal kivették a tízből, és minket elbocsátottak. Aztán hogy hogyan tisztázták, nem tudom. Isten tudja, hol végezte, hogyan tisztázta magát, hogy ő nem keretlegény volt. így van, ilyenek az emberi sorsok. Másnap még ott voltunk egész nap, este állt össze az a szerelvény, amivel aztán jöttünk Pestre. Kimentünk az állomásra, marhavagonok voltak, ottan sehol semmi, csak szépen ki volt mosva, úgyhogy majd megfagytunk benne, mert május elején még nincsenek olyan meleg éjszakák. Aztán mentünk hazafelé, Szolnokon már vártak bennünket, ott gulyást osztottak az asszonyok, majd megfagytak, alig várták, hogy
