Kőrös Zoltán (szerk.): "Muszkaföldön". Felvidékiek visszaemlékezései a szovjet hadifogságra - Elbeszélt történelem 3. (Somorja, 2015)

Merva Arnold

MERVA ARNOLD

240 Akkor a Pista, hogy ha már ilyen szépen összejött a brigádja, megint kitalálta, hogy

gatterfűrésszel fűrészeljünk fákat, gerendákat. A gatterfűrész az egy kegyetlen marhaság, ilyen száznyolcvan-kétszáz centi magasságú bakokra felemelik a vastag fát, egy ember fent áll a fán, és emeli a fűrészt, kettő meg húzza le. Az egy olyan szépen ívesre kiképzett fűrész volt, aminek alul volt a fogantyúja, és felül egy kisebb fogantyú. Felfelé nem fogott, mert úgy voltak a fogai, az egy ember felhúzza, a másik kettő meg lehúzza, és azok belehúzzák a fába, már ha van kedvük nagyon belehúzni, mert úgy nehezebb. így vágtunk gerendákat. Soha életemben még én ilyet nem láttam. Ott általában én voltam a felső ember, akinek csak emelni kellett, üresen, de az embernek a dereka kikészült bele. De még ez is jó volt. Jól ment nekünk a fűrészelés, egykét gerendát naponta végig tudtunk fűrészelni. És a gerendának négy oldala van ugye, az első kettő nehezebb volt, de aztán mikor lapjára fordították, ott már szépen ki lehetett csapni a festékes madzaggal, úgy mint az ácsok csinálják: kifeszítik a madzagot, középen megemelik, lecsapódik, és akkor gyönyörű egyenes vonalat kapunk. Azt már csak tartani kellett, és akkor szép gerenda lett belőle. De ez se ment olyan sokáig, lehet, hogy két hetet dolgoztunk így együtt.

Aztán bevágtak bennünket a sztrojdvorba - azt a területet nevezték így, ahol egy fűrésztelepet akartak kiépíteni. Oda vezetett a legszélső iparvágány, mert óriási állomások vannak ott. Baranovicsiben ötfelé szaladtak szét a vonatok, tehát annak hatalmas állomása volt, külön volt a személypályaudvar, és külön a teherpályaudvar, ami legalább olyan négy kilométer hosszúságú volt. Most, vasutasszemmel már másképpen látom egy pályaudvarnak az elrendezését, de akkor még csak azt láttam, hogy abban nagyon el lehet a vágányok között tekeredni. Számtalan vonat volt ott beállítva, egyesek továbbszaladtak, mások ott álltak hetekig. Akkor óriási forgalom volt, mert Németországból a gyárakat leszerelték, és azoknak a berendezéseit vitték ki. Néha láttunk olyat is, hogy a vagonokban embereket vittek, családokat, és akkor integettek, kiabáltak nekünk: vitték ki a szakembereket is, németeket. Akik szellemi munkával foglalkoztak és rajta voltak az előre elkészített lajstromon, azokat összefogdosták és vitték ki családostól. Irgalom nélkül, mert szakemberekre volt szükség. A németek azt se tudták, hogy hova szaladjanak. Ha tudtak volna, Amerika felé szaladtak volna ész nélkül. Németország, ha nem is porig volt rombolva, de óriási károk voltak benne. Annak az újjáépítésére csak a németek voltak képesek, mert azt lehet mondani, hogy rövid idő alatt újjáépítették az egészet. Az orosz vidék az még jobban el volt pusztítva, az épületek fából voltak, tehát ottan elég volt egy gyufát meggyújtani, és akkor az egész falu leégett, ott mindent az elejétől kellett kezdeni. És kétszer ment át rajta a front, egyszer oda, másodszor vissza. Tehát el lehet képzelni, hogy ott az újjáépítés nem ment könnyen, akármennyi szakember is lett volna, mert rengeteg emberük elpusztult, és az szörnyűségesen hiányzott aztán az újjáépítésnél. Ezért az oroszok már a háború alatt kikötötték azt, hogy ők a hadifoglyok közül igényt tartanak ennyi és ennyi emberre, és azoknak a munkájára. Egy bizonyos ideig, amíg tart náluk az újjáépítés. És ennek az alapján vitték ki a hadifoglyokat. Ebbe estünk bele mi is, és aztán csináltuk végig az egészet.

A nyolc hónap alatt, amíg ott voltunk a fűrésztelepen, ahol aztán különböző nyersárut gyártottak, fából felépült egy csarnok, tető volt felette, a gépeket beállították, és már ott dolgoztak. Mikor először odavittek bennünket, százas kommandóban voltunk. Megálltunk, és odajött az ő emberük, aki beszélt németül, és akkor elkezdte kérdezgetni ott a százas csoportot, amiben mi is benne voltunk, a tizenkét magyar, hogy őnekik szükségük van két vagy három esztergályosra. A mieink csak féltek különválni, a két aradi gyerek esztergályosnak vallotta magát. A Bodnár Béla, laboráns volt állítólag,