Kőrös Zoltán (szerk.): "Muszkaföldön". Felvidékiek visszaemlékezései a szovjet hadifogságra - Elbeszélt történelem 3. (Somorja, 2015)
Sulci József
vetséges légierők. Csak egy napig volt kórházban, már másnap éjjel meghalt. Még sikerült meglátogatnom őt, mert táviratot kaptam, hogy kórházba került. A századparancsnok úgy állította ki a papírokat, hogyha meghalna apám, ne kelljen visszamennem, hogy az eltávozási papír lejárta után mindjárt életbe lépjen a szabadságos levél, így vissza is maradtam a temetésre. Június második felében elérkezett az ezredgyakorlat ideje, amely éles lőszerrel volt megtartva. Ki volt jelölve az ellenséges célpont, ami papírból és fából volt megépítve, drótakadályokkal volt körülvéve, ezt támadta a gyalogság. Mire a gyalogság közel ért, mi már szétlőttük aknavetőkkel. Abbahagytuk a tüzelést, majd a gyalogság rohamozott kézigránáttal, és bevette az ellenséges védőállást. A gyakorlat jól sikerült, és az ezredes dicséretben részesítette az aknavető századot. El kellett mennünk Márianosztrára, mert ott volt a hivatalos dicséret az egész ezred előtt. Tizennégy kilométert kellett gyalogolni, jól elfáradtunk. A századparancsnokunk azért udvariasabb volt, mert megvett egy ötvenliteres hordó sört és kiosztotta közöttünk, ez volt a fáradság dija. Még egyszer volt egy nagygyakorlatunk - menet a Csóványos csúcsára, ami 938 méter magas, ezt kellett megmászni teljes felszereléssel, ami elég fáradságos volt. Június második felében indultunk Szobról Komáromba, egyszerre az egész ezred. Muzslán szállásoltunk, majd délután indultunk tovább, Hetényen éjjeleztünk az út mentén, majd reggel rendbe szedtük magunkat és nótaszóval bevagoníroztunk. Vissza Komáromba, tiszti iskola, szabadság Egynapi pihenő után fegyvertisztogatás, mosás, majd az altiszti iskolába osztottak be tizenkettő újoncot, köztük voltam én is. Bordás százados, egy rettentő katonás gyerek volt az altisztképző iskola parancsnoka, jó vezényszava volt és értékelte a katonás megjelenést, jelentkezést és mindent, amit egy katonának tudnia kell. Azt tanultuk, hogyan kell kiképezni a katonákat, a tisztelgést, a jelentkezéseket, parancstovábbítást, vagy hogy hogyan megy a ranglétrán való előléptetés. Az iskolára őrvezetők, tizedesek, szakaszvezetők és mi, újoncok voltunk beosztva. A százados azt mondta, itt nincs rang, mindenki egyforma, nincs kivétel, mindenki mindent maga csinál, semmit nem lehet mással megcsináltatni, például a személyes dolgait, fegyvertisztítást vagy bármi hasonlót. Volt közöttünk egy gadóci származású Goda László szakaszvezető, aki fölényesen viselkedett velünk és a személyes dolgait itt is mással akarta tisztíttatni. Egyszer odadobta a bakancsot egy Békási nevű tatabányai bányász fiúnak, hogy pucolja fényesre. Visszadobta, hogy pucolja ki ő, erre a szakaszvezető pofonvágta, a Békási visszaadta és verekedés lett belőle. A többi altiszt ezt látta és azonnal kimentek a szobából, hogy ne lássanak semmit. Mi, újoncok jól helybenhagytuk, a pofáján jó véraláfutások voltak, és kék foltok kezén-lábán. A Békási ráállt a mellére és azt mondta:- Ha a századosnak ezt meg mered mondani, a Duna-hídról a Dunába doblak! Mi nem csináltunk veled semmit, senki nem látott semmit! A Goda észrevette, hogy a többi altiszt nincs bent a szobában, rájött, hogy azok nem is akartak látni semmit. Másnap reggel a sorakozásnál a százados észrevette, hogy néz ki az arca és megkérdezte, mi történt. Azt felelte, hogy az este kiment, megbotlott a lépcsőn és legurult. A százados azonnal küldte gyengélkedőre és tőlünk azt kérdezte, nem-e volt berúgva. Azt mondtuk, hogy nem, és az eset elsimult. A Goda olyan lett, mint a bárány. Összevert pofával találkozott a századbeliekkel és őnekik is azt mondta, hogy legurult a lépcsőn. Négy hét múlva visszakerültünk a századhoz, de 145
