Kőrös Zoltán (szerk.): "Muszkaföldön". Felvidékiek visszaemlékezései a szovjet hadifogságra - Elbeszélt történelem 3. (Somorja, 2015)
Sulci József
132 Gyerekkor 1922. december 10-én, vasárnap délben születtem, Muzslán. Apám Sulci Géza, anyám Balogh Anna volt, mindketten muzslaiak. A bábaasszony, Bálint Sándorné Baracska Manci, bejáró volt hozzánk, az szokta mesélni, hogy nem sokkal az előtt került csak ki a bábaképzőből, amikor születtem. Alig pár kisgyermeket segített a világra, én voltam az első gyerek, aki magzatburokkal együtt jöttem a világra, és hogy a köldökzsinór a nyakamra volt tekeredve. Mindig mondta, hogy én szerencsés gyerekvagyok, mert az a mondás járta akkoriban, hogy aki burokban születik, annak szerencséje lesz az életében. Csak a szüleim és a nagynéném elbeszélései után tudom, hogy milyen voltam gyermekkoromban. Ahogy elmesélték, elég sírós, nyugtalan voltam, nem nagyon hagytam őket aludni, ezért pár hónapos koromban mákhajat főztek és annak levét adták, hogy aludjak. A Rozi néném párszor emlegette, hogy vászonzacskóba kötötte az összerágott kenyeret cukorral és azt dugta a számba, az volt a cumi és egyúttal valami kis táplálék is: míg ezt szívtam, addig csendben maradtam. Anyám elbeszélése szerint nagyon éhes gyerek voltam, mert a mellbimbóit az ínyemmel nagyon megszoktam szorongatni. Akkoriban a falun az óvoda még ismeretlen volt. A gyerekek otthon nevelkedtek a szülők és a nagyszülők felügyelete alatt. A babát vánkosba csavarták, a kezei bele voltak csavarva a pólyába, mozogni nem tudott. Pelenka elnyűtt ingekből, vászongatyákból volt. A kiságy ismeretlen volt, bölcsőbe tették a babát és abban ringatták. Ha már nagyobb volt, állókába tették, abban forgolódott. Amikor a gyerek a bölcsőből kinőtt, már rendszerint a nagymamával aludt együtt az ágyban. Ennek a nagyapák nemigen örültek, emlékszem, az én nagyapám is dühöngött. A nagyanyám mesélte, hogy három-négy éves koromigaz utcán egyedül nem voltam, mindigaz udvarban játszottam egyedül, vagy az unokatestvéremmel, akivel majdnem egyidősek voltunk. Addig, míg iskolába nem ment a gyerek, a fiúk is úgy jártak, mint a lányok: nadrág nem volt, csak ubonyban, hosszú egybeszabott ruhában jártunk, nem is nagyon lehetett megkülönböztetni, melyik a fiú, melyik a lány. 1929 őszén mentem első osztályba, akkor kaptam az első öltözet ruhát. Az én korosztályom még az első osztályban palatáblára írt, az iskolatáska vászontarisznya volt, és tolltartót csak a második osztályban kaptam. Schenkengel Anna tanított, nagyon kedves, jó tanító néni volt. A második osztályban az iskolaigazgató tanított, Konozsai József, ekkor már volt irkánk és ceruzánk. Később már tollal, tintával írtunk, a tintásüveget a tarisznyában vittük, ami bizony többször kiszivárgott és ezért már packát kaptunk: akkor még az iskolában a fegyelmet ütéssel, veréssel tartották fenn. A harmadik és a negyedik osztályban Torma Józsefné Konozsai Gizella tanító néni tanított, ő már valamivel szigorúbb volt, mivel a követelmény is nagyobb lett. Nyolc osztály volt, minden osztálynak egy tanítója, az tanított minden szakot, kivétel csak a hittan volt. 1933 őszén mentem az ötödik osztályba, a tanító Gajdai Erzsébet lett, aki három évig tanított egymás után. A nyolcadikban már Pajer János tanított, de csak szeptemberben, mert október hónapban bevonult tényleges katonai szolgálatra. Helyette Szabó Géza tanító tanított, a falunk szülötte, mi voltunk az első diákjai. Az iskolában jó tanuló voltam, de idehaza sosem tanultam, nekem elég volt, hogy odafigyeltem, amint a tanító magyarázott. Miután kimaradtam az iskolából, itthon dolgoztam. Amikor volt rá lehetőség, eljártam napszámba Szentgyörgyhalmára és az Ebedi pusztára, ezek primáši birtokok voltak, reggel hat órától este hatig volt a munka, a napszám öt-hat korona volt. Cukorrépát egyeltünk, kukoricát kapáltunk. A mezőgazdasági munka sose tetszett,
