Kőrös Zoltán (szerk.): "Muszkaföldön". Felvidékiek visszaemlékezései a szovjet hadifogságra - Elbeszélt történelem 3. (Somorja, 2015)
Tóth Károly
118 - Még vizsgálnak ki otthon, hogy odavalósi vagyok-e, és azokat a papírokat várom Peredről. Na így akkor ott se kellesz már, gondoltam magamban. Bementünk, hogy megmutassa az ágyakat, és hogy hova rakodjunk le. Akkor is azt mondta:- Egypáran, akik itt voltak, ahogyan megmutattam az ágyat, már többet nem is láttam őket! Éppen hogy csak ki nem mondta, hogy »minek jöttél ide, szökjél meg!«- Menjünk a portára - mondtam a Ferinek -, akkor itt meg van mondva a katonának, hogy nem szabad lőni, ha ki akar valaki erőszakkal menni! Odamentünk, és olyan öt lépésre voltunk az őrtől - olyan fiatal gyerkőcke volt -, amikor elkezdte kiabálni:- Állj! Állj, mert lövök! Állj, állj!- Pajtikám - mondtam neki -, neked megvan mondva, hogy nem szabad lőni! Én ezt tudom biztosan, én azt hallottam Oroszországba!- Lövök! - azt mondta, de közben curikkolt. Hát hogyan, nálam a fegyver, és curikkolok?- Ide hallgass, pajtás, mindjárt jövünk be, csak megyünk ki, nekem van itten egy földim, ebédre már bent is leszünk!- Nem, engedély nélkül nem mehet ki senki! Amíg ott tusakodtunk, nem messze kilépett egy fehér kötényes manusz és azt mondta, hogy négy ember kell neki, vételezni. Elkaptam a Feri kezét, és már ott is voltunk. Hiába szaladt a négy ember, akik arra vártak, már fent is voltunk az autón. A kötényes is felszállt utolsónak, de csak hétszentségezett, hogy meg ne szökjünk, mert így lesz meg úgy lesz, minden szóhoz ment a hétszentség. Összevissza mentünk, ismeretlen helyeken, kimentünk a belvárosból, már olyan falusi rész volt, de még azért sűrűén voltak a házak. Megállt egy helyen - ott volt a raktár -, az egyik első szoba ablaka ki volt véve, és az ajtó ki volt nyitva. Kívülebb eső hely volt, villamosjárat nem volt, de hallottuk ám, hogy a villamosok valahol dúgnak, csengetnek.- Kettő bejön elszedni tőlem a produktot, kettő pedigfent marad az autón, az meg elszedi!- Én a haverral fent maradok! - mondtam a kötényesnek.- De meg ne szökjetek nekem a jézusmárjaját! - és megint jót káromkodott, minden másik szó káromkodás volt.- Csak lépjél be! - nyugtattam őt. Mi ketten fent maradtunk, és még egyszer meg voltunk fegyelmezve.- Csak menjél be! - mondtam neki. - Hát ilyen eszetlennek gondolsz? Ottan nem szöktünk meg, itt szökjünk meg, otthon? Csak menjetek nyugodtan! Az autó közvetlen az ablak alatt volt. Lebújtam, de a szemem bent volt a üzletben, hogy hol vannak.- Szállj le a másik oldalon - mondtam a Ferinek -, és azon az oldalon kerüld meg az autót! Át is bújt a Feri és neki a futásnak! Hallottuk, hogy milyen irányból dúg a villamos, és arra szaladtunk. Jön az első letérő, jobbra vagy balra, és már el is tűnünk, hogy ne lássák, hol szaladunk. És hiába kiabált volna, hogy »lövök!«, bent a városban nem volt szabad lőni, olyan nincsen! Sikerült is és felszálltunk egy villamosra, ami bevitt a városba minket.
