Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)
Gál Milán
FMK és a VPN volt. Nem dicsekedni akarok, de nagyon rövid időn belül az FMK meghatározó tényezővé lépett elő. Pontosan azért, hogy akkoriban ezek a dolgok gyorsan mentek, sok ember került oda, és bizony csak az emberek józanabbik felének a higgadtságán múlott, hogy rendben lezajlottak a dolgok. Eléggé agresszív emberek is megjelentek ebben az időben, agresszív követelésekkel.- Például?- Hát mondjuk, mi szerettük volna ezt az egész folyamatot kulturáltan csinálni, és nem tartottuk méltónak, hogy a tanácskozások hangneme bizonyos szint alá süllyedjen. Erre gondolok. Aztán, a nemzeti bizottság életét megbénító igények, akkori szóval, kisöpörni az épületet, stb. Mi inkább egy rövid lejáratú folyamatnak voltunk a hívei, s ez is elég sok energiánkat elvett akkoriban. Ennek a folyamatnak az lett a vége, hogy lemondott a HNB elnöke.- Önszántából?- Igen, illetve is. Egy átmeneti időszakra el tudtuk volna őt fogadni, sőt személy szerint én jónak tartottam volna, ha egy rövid, átmeneti ideig még vezeti a hivatalt, mert nem voltunk felkészülve káderekkel. Mi technikusok voltunk, nem törekedtünk funkciókra. Senki nem jelentkezett, hogy én most ez azért csinálom, mert ki akarom túrni a HNB elnökét, és be akarok ülni a helyére. Egyikünk sem akart ilyen funkciót vállalni. Azért csináltuk, mert úgy éreztük, hogy így a helyes. Tehát nem voltunk arra felkészülve, hogy a végrehajtó hatalomba beültessünk embereket. A képviselő-testületben természetesen követeltük a helyeinket, de úgy, hogy a végrehajtást, azokat az embereket, akik ott vannak még felügyeljük. Nem voltunk mi erre fölkészülve, csak a helyzet úgy hozta, hogy a személyeskedő vitáknak is az eredményeképpen a HNB elnöke lemondott, s pillanatok alatt új elnököt kellett a helyébe kooptálnunk. Akkor már hála istennek akkora volt az FMK súlya és tekintélye, hogy a jelöltje minden gond nélkül, minden szempontból átment, és megszereztük ezt a pozíciót is.- Ki volt az a személy?- Orbán Dezső. Két ellenjelölt volt, neki volt 10 szavazata, a másik kettőnek 5. Kb. ilyen volt az arány a végső szavazásnál.- Hogy zajlott le, ki kezdeményezte a helyi önkormányzati ülést, amikor a képviselőket, a helyi polgármestert, akkor még a HNB elnökét kooptáltátok?- Elég ügyesen belejöttünk ezekbe a dolgokba. Voltak szövetségi gyűlési határozatok, illetve törvények, az alkotmánytörvényeket kellett gyorsan módosítani. Megszülettek a megfelelő rendelkezések helyi szinten is. És most pontosan nem emlékszem, hogy hányas számú törvény vagy alkotmánymódosítási törvény volt, s meg volt a terv, hogy mi a folyamata ezeknek a dolgoknak. Amikor december 19-én megalakultunk, a HNB elnökénél bejegyeztettük magunkat, hogy ez a csoport létezik, és követeljük - ez ilyen módon ment akkoriban -, hogy minden egyes lépésről tájékoztassanak bennünket, és minden döntéshez ki kell kérni a véleményünket. Ezzel nem is volt probléma, az