Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)

Bárdos Gyula

- Konkrétan nevet nem tudok mondani, mert addig nem jutottunk el. Azt egyértel- 51 műén megmondták, hogy ha semmiképpen nem vagyunk hajlandók a kollégámmal, akkor egyrészt nem kell itt dolgoznunk, másrészt nem biztos, hogy a családunknak vagy nekünk nem lesznek problémáink. Tehát megfenyegettek.- Ez körülbelül melyik évben volt?- Hát ezt nagyon pontosan meg lehet mondani,1985-ben szereltem le, tehát 1987- ben lehetett.- Néhányszor behívtak, aztán abbahagyták a buzerálást?- Aztán ilyen szempontból abbahagyták, de a párttagságot többször is előhozták.

Mondta a főszerkesztő, hogy be kell lépni, be kell lépni, mert ha nem lépünk be, nem bírja tartani, hogy itt legyünk. Mert ők úgy gondolták, hogy bár nem ismerik az előéletünket, de fiatalok vagyunk, férfiak vagyunk, tehát jó kádernek gondoltak bennünket. És csalódtak bennünk, mert nem voltunk hajlandók. Őket meg ezért állandóan nyomják, mert szerkesztői státuszban így nem nagyon lehet lenni. A főszerkesztő emberséges volt, nem nagyon akart velünk kiszúrni, de őt is támadták, kettős nyomás alatt volt. S ekkor megint előjött a párttagság. Csak akkor tud bennünket valahogyan megvédeni, ha a pártba belépünk. Nem léptünk be. Jött egy újabb dolog, mégpedig ott, ahol a VPN-központ volt.- A Jiráskován?- Nem is a Jiráskován, hanem a főutcán, a Zichy-kastéllyal szemben, ott is volt a VPN-nek irodája, tehát a Ventúrskán, igen. Ott volt egy újságírói tanfolyam. No és mivel elutasítottuk a párttagságot, az volt a feltétel, hogy ott elvégezzük ezt a kétszemeszteres valamit. Ez nagyon érdekes dolog. Megvan a könyvem, amikor oda beírtak bennünket. Anélkül, hogy jelentkeztem volna, egyszerűen a főszerkesztő, illetve a kiadó minket kettőnket benevezett erre az újságírói tanfolyamra, amelynek az volt a neve, hogy újságíró-továbbképzés. De természetesen olyan tantárgyak domináltak volna, mint marxizmus-leninizmus. Kezdődött volna októberben, 1989-ben.

Az elsőre nem mentünk el, a másodikra elmentünk. Szóval egyszer elmentünk.

Eltökélt szándékunk volt, hogy nem fogunk járni, de elmentünk megnézni. Már ki volt készítve a könyv nekünk. Én fogtam, s eltettem. A következő novemberben lett volna. Biztosan nem mentünk volna, mert eltökéltük, hogy nem megyünk. És már felkészültem, hogy ott kell hagynom a szerkesztőséget, munkát kell keresnem. S akkor jött a 89-es forradalom. Tehát az én szempontomból megmentésképpen jött.- Még mielőtt rátérnénk 1989-re, már érezni lehetett a szerkesztőségben 1989 első felében, hogy itt a változás szele? Beszéltek erről?- Igen, persze. A szerkesztőségben volt két-három ember, aki fogékony volt ilyen dolgokra. Szóval nem ért bennünket meglepetésszerűen. Aki azért figyelte a dolgokat, az tudta, hogy itt valaminek történnie kell. Amikor első ízben elmentünk a továbbképzésre, amit említettem, tulajdonképpen már akkor biztosak voltunk benne, hogy valami lesz, s csak idő kérdése.

BÁRDOS GYULA