Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)
Szarka László
SZARKA LÁSZLÓ 362 háromszázötven-négyszáz magyar tannyelvű itthoni iskolában lehetőleg egyre jobb tanáraink legyenek. És hogy ők valamilyen formában ott, a helyi közéletben is befolyásra tegyenek szert. Ez most már jórészt rajtunk múlik. A másik dolog, hogy a szlovákiai magyar elitnek legyen reális és erős közösségképe, ne csupán a saját településében, intézményeiben gondolkodjon, hanem egy olyan közösségben, amely lehetőség szerint az egész szlovákiai magyar világot egybefogja. Az egyetemi tanároknak meg kell próbálniuk együttműködni lehetőleg kifelé is minél több irányban. Ennek az egyetemnek s ezen belül a Tanárképző Karnak, ha nem lesz ilyen kisugárzása, akkor az egyik elementáris funkciójának nem tud megfelelni. A harmadik dolog pedig az, hogy a szlovákok is megérezzék, hogy a szlovákiai magyar egyetem nem egyszerűen csak politikai engedmény s végképp nem egy a sok itthoni felsőfokú intézmény közül, hanem itt olyan elit szerveződik, amely azzal, hogy közösséget épít, neki is segít, mégpedig azzal, hogy a kisebbségiek egyenjogúságának elve alapján megpróbál párbeszédet folytatni. S ezzel hozzájárul a normális viszonyok kialakulásához. Ebből a szempontból nagyon fontos, hogy a magyar és a történelem, az informatika és a matematika mellett egy erős szlovák tanszéket építsünk, hogy a mindenkori politikai helyzetet jól ki tudjuk ezekre a célokra használni.- 1989-nek a te szempontodból van még egy jelentősége, hogy amikor te is vagy Laci, Imre átmentetek, akkor tulajdonképpen egy egyirányú útra léptetek rá, ahonnan - legalábbis akkor úgy látszott - nincs visszatérés. Én úgy gondolom, hogy pontosan 89-nek köszönhető, hogy megnyílt előttetek az út a visszatérésre. Te is, meg mondjuk Tóth Laci is élni tudtatok ezzel. Gondolkoztál ezen, hogy 89 neked megadta a lehetőséget, hogy vissza tudjál jönni a szlovákiai magyar világba?- Biztos, hogy ez így is van. Én soha ne értettem egyet azokkal, akik 89-et egy zsákutcának, meg nem történt forradalomnak vagy nem tudom minek nevezték. A 89- es rendszerváltás nélkül szörnyű dolgok történtek volna itt. Előtte nem kívánkoztam vissza. Bár rendszeresen vásároltam a Pravdát és a Rudé právót is a Blaha Lujza téren, ahová egynapos késéssel vagy még aznap délután megérkezett. És folyamatosan nyomon követtem, ami itt történt, reggelente a Rádiožurnállal ébredtem, esténként a szlovák meg a cseh Szabad Európát hallgattam. A Svédectvít, a cseh emigráció többi lapját is Pesten kezdtem olvasni. De vissza nem akartam jönni. Igen, elmondható, hogy amit korábban egyszerűen csak kötelező penzumnak láttunk, tehát a napi kapcsolattartást, levelezést, utazgatást, az 89 után szakmai, hivatali feladatunkká vált. Ami addig inkább magánvállalás volt, az 89 után részben intézményesült, miközben mindvégig lelkiismereti és becsületbeli kérdésnek tekintettem. A visszatérés is így vált lehetővé. Tóth Laci nagyon következetesen fel is számolta Magyarországon az összes pozícióját. Én ezt nem kívánom követni. A pesti munka meg egy lakás meg a szakmai kapcsolatrendszer meg az ottani feladatok nélkül akár menekülésnek is tűnhetne a visszatérés. Részemről a döntés fő oka, hogy a feladatoknak egy jelentős részét csak itt lehet elvégezni.- Köszönöm a beszélgetést. (A beszélgetés 2010-ben készült.)
