Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)

Mihályi Molnár László

parlamentbe, még az országos tanácskozáson is felkerült a jelölőlistára, sőt az 333 élmezőnyben végzett, mert a távolabbi vidékeken nem ismerték annyira. Neki valószínűleg az volt a feladata, hogy a magyar koalíció listáján jusson be a parlamentbe, majd ott átüljön a kormánypárt széksoraiba, s így erősítse a kormánypártot és gyengítse az ellenzéket. De akkor a koalíciós szerződés értelmében ilyet nem lehetett megcsinálni, mert aki önként lemondott a képviselői mandátumáról, az nem lehetett jelölt, tehát kiesett. Ezután ő még próbálkozott Királyhelmecen, polgármesternek jelöltette magát az Együttélés jelöltjével szemben. Ott is megbukott, nem túl magas arányban. De már akkor a maffiával fonódott össze.

Végül is felhagytam a politikával, amit valahogy úgy fogalmaztam meg magamban, hogy arra bárki képes, hogy Pozsonyban a bársonyszéket nyomja. Labdába én ott nagyon úgy sem rúghatnék. Viszont van hivatásom, tanítok, és még akkor igazgató is voltam. Vállalni akartam azt a felelősséget, hogy az emberséges iskola pedagógiai programját az emberség és szakértelem jelszavával megvalósítsuk, amely nem egy-két éves, hanem legalább húszéves program, s ami ötvenéves fejlődést előlegezhet volna a térség számára. Nahát erre sem kaptam később lehetőséget. A hatalom ismert és nem is tűrte sokáig, hogy pozícióban maradjak. De tanítani azóta többet taníthatok, és ez egy fontos dolog. Valahogy úgy fogalmaztam meg, hogy ne kívánja ez az ország, hogy vissza kelljen térnem a politikába, mert az egy szükséghelyzet volna. Ha úgy kívánja a helyzet, akkor újra vállalni kell azt a szerepet, ami 89 után valahogy megbukott.- Köszönöm a beszélgetést.

(A beszélgetés 1997-ben készült.)

Mihályi Molnár László 1989. november 18-án Vágsellyén az értelmiségi találkozón