Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)
László Béla
A szenátus felbomlásával meggyengült a pozíciónk és a kezdeményezést a főiskola rektora, vezetősége vehette át. A kar említett statutáris képviselőjének lett volna a feladata, hogy működésbe hozza a kart. Mindent elölről kellett volna kezdeni. Kijelöltetni az akadémiai közösséget, vagyis a kar személyi és hallgatói állományát, ennek jóváhagyására a főiskola szenátusa jogosult, lebonyolítani az új szenátus és kari vezetés választását. A rektor által kinevezett kari štatutár a főiskolai szenátus elé terjesztette a kar új koncepcióját, struktúráját és a kari közösség összetételét. Ugyanakkor a rektor arra kérte a szenátust, hogy a štatutár javaslatait ne fogadja el, és beterjesztett egy új javaslatot a kar létrehozásának új időpontjára, amely ezt két évben jelölte meg. Többek között kérte a szenátust, vonja vissza az 1993. június 21-én hozott azon döntését, hogy 1993. július 1-vel megalakítja a Nemzeti Kisebbségi Kultúrák Karát. A pedagógiai főiskola 1992. novemberi új névadása után alakult karok és szenátusok választásai alkalmával a főiskola szenátusának tagja lettem, dékánhelyettesi funkcióm megszűnt. Az említett 1994. március 16-1 szenátusi ülésen éles vitát folytattam Liba rektor úrral az új javaslatáról. A rektor úr végül kirohant az ülésről. A szenátus ezután határozatba foglalta, hogy a rektor és a štatutár dolgozzanak továbbra is a kar létrehozásának a problémáin és erről folyamatosan tájékoztassák a szenátust. Ezzel gyakorlatilag véget ért a Nemzeti Kisebbségi Kultúrák Karának története, mert sem a rektor, sem a štatutár már ez ügyben nem lépett, amit a szenátus tolerált, nem kérte számon a döntését. A kar létrehozásáról a döntés nem lett visszavonva, a mai napig érvényes, a rektor nem teljesítette a szenátus határozatát, és a szenátus ezt figyelmen kívül hagyta. Cinkosként összekacsintottak, közösen elszabotálták a kar létrehozását. Szlovákiának 1994-ben ideiglenes kormánya lett. Próbáltuk az előkészítő bizottsággal az új kormánynál Harach miniszteren keresztül ezt a jogtalanságot orvosolni, de nem volt hajlandó sem fogadni bennünket, sem foglalkozni a főiskolánkon uralkodó törvénytelenséggel. Kudarcot vallott a kisebbségek kulturális szervezetein keresztül folytatott kezdeményezésünk a Csemadok akkor Bauer Győző által vezetett vezetőségének enyhén szólva passzivitása miatt. Nem sikerült bevinni az Együttélés nyolc pontja közé sem a kar létrehozását, amelyek feltételei voltak annak, hogy támogassa az ideiglenes kormányt. A kar létrehozásának felszínre hozására az 1994 őszi választások után már nem volt esélyünk. A főiskolán közben létrehozták a tanszéki szintű Nemzeti Kisebbségi Kultúrák Intézetét, kifelé azzal érvelve, hogy majd ebből ki fog nőni a kar. Az intézet hányatott sorsát jelzi, hogy hol a pedagógiai, hol a filozófiai karhoz, hol a rektorátus alá került, és nem találta a helyét sem a főiskola szerkezetében, sem a szakmai körökben. Valójában nem volt más, mint a rektori képmutatás megnyilvánulása. Hát ennyi a Nemzeti Kisebbségi Kultúrák Karáért folytatott küzdelmünk története. (A beszélgetés 2010-ben készült) 289 LÁSZLÓ BÉLA
