Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)
László Béla
LÁSZLÓ BÉLA 270 rült elkészíteni a tábor végére, de később Fehér Sanyival, aki Nyitra mellől származó régi JUGYIK-os, ővele elvittük és felállítottuk azt a keresztet az Esterházy család sírjánál.- Miközben zajlik ez az élet Nyitrán, közben építik a magyar tagozatot. Erről hogyha tudnál valamit mondani.- 1974-ben a kommunista párt az úgymond tisztogatást, konszolidációt lényegében befejezte, tehát lezárta a 68-as eseményeket, és döntést hozott egy hosszabb távú nemzetiségi politikáról. Ez csak most, az események után sejthető. Mert mi másért történt volna az, hogy 1974-ben volt a nyitrai pedagógusképzésben utoljára meghirdetve a teljes terjedelmű fölvételi? Ezután már nem hirdettek magyar tanárképzést, csak elvétve tanulmányi szakokat. Négy év után, ugye, befejeződik a pedagógusképzés, és 78-ban beindították a törvénymódosítást, hogy a magyar iskolákban meg kell változtatni bizonyos tantárgyak oktatási nyelvét. Ez folytatódott egészen 83-84-ig. Lényegében ez idézte elő azt, hogy létrejön a Magyar Iskolák Védelmi Csoportja, majd később a Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottsága. így tehát Nyitrán is korlátozták a magyar pedagógusképzést.- Hogyan korlátozták?- Úgy korlátozták, hogy 74 után nem indítottak tanulmányi csoportokat, csak egyes szakokat, végül a 80-as évek elején már csak alsó tagozatos tanítói szakot. Világosan látszott, hogy Szlovákiában magyar tanárképzést a hatalom nem akar. Azt akarja, hogy csak alsó tagozaton folyjék magyar nyelvű képzés, és fokozatosan fölszámolja a felső tagozaton is a magyar nyelvű oktatást. Ennek egy jó módszere volt az, ahogyan azt az 1945-ös eseményeknél is láttuk, hogy a magyar iskolákról, iskolák bezárásáról nem született törvény, de a magyar tanítókat megfosztották állampolgárságuktól, ezért nem taníthattak. Nem volt tanító a magyar iskolákban, nem kezdődhetett a tanítás, megszűntek a magyar iskolák. Itt is valami hasonlót véltünk felfedezni, hogy majd nem lesznek tanítók, és fokozatosan szlovákok fogják a tantárgyakat oktatni. Erre felfigyeltünk mindjárt a 70-es évek végén, és látható volt, hogy ha egyenlőre nincs is, de a közeljövőben magyar pedagógushiány lesz. Szerencsére ekkor már volt helsinki folyamat, volt Charta, volt Jogvédő Bizottság és jött a glasznoszty is. Ezek az események mind összekapcsolhatók azzal, hogy felszabadultabban kezdtünk gondolkodni a magyar kisebbség jövőjéről, a magyar kisebbség sorsáról. Gyakorlatilag a 80-as évek elején, a 70-es évek végén tudatosítottuk azt, hogy a magyar pedagógusképzést folytatni kell, még akkor is, ha a hatalom ezt meg akarja szüntetni. Hogyan és milyen módon lehetett ezért küzdeni abban az időben? Lehetett küzdeni az egyetemen belül, hogy nyissanak a magyar pedagógusképzésben tanulmányi szakokat. Erre kevés esély volt, mert fönt a pártközpontban mondták meg az egyetemnek, hogy mit nyithat, mit nem nyithat. Hiába próbálkoztunk az egyetemen belül, nem jártunk sikerrel. Más utakat kellett keresni. Hetente rendszeresen jártam Pozsonyba a matematikai szemináriumra. Ezek általában délelőtt voltak. A délutánt Pozsonyban töltöttem, és kerestem azokat a kapcsolatokat, ahol ezeket elmondhatom. Ez a kapcsolat természetesen a Csemadok volt. Akkor Sidó Zoltán volt a Csemadok elnöke, és el kell mondani mindjárt az elején, hogy Sidó Zoltánnál
