Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)
Kovács László - L. Juhász Ilona
JUHÁSZ ILONA 256 nem is lehet eredményeket elérni. Modern felfogásra van szükség, nem a romantikára kell alapozni, a realitásokból kell kiindulni. Nekünk itt kell élnünk, együtt a szlovákokkal, itt kell érvényesülünk, ezt végre már tudomásul kellene venni, csak együtt megy. Ehhez kell megteremteni valahogy a feltételeket. Ha például végignézzük az MKP, de akár a korábbi három párt választási listáit, bizony, bizony, kezdetben alig voltak néhányan, akik éltek törvény adta jogukkal, hogy nevüket magyarul használják. Később többen lettek, de még ma is akad jó néhány, egyébként melldöngető szlovákiai magyar politikus, aki miközben, úgymond, harcba indul a jogainkért, ő maga azzal sem él, ami már régen megvan. Ezt egy politizáló ember egyszerűen nem teheti meg! És még valami, ideje lenne végre észrevenni, hogy a szlovákiai magyar társadalom nem homogén, sem politikai, sem egyéb szempontból nem gondolkodik mindenki egyformán. Ez még a szocializmus idején sem volt így, bár a kommunisták szerették volna. Jó lenne végre, ha a magyarság fokmérője nem az öncélú melldöngetés, a csalóka mítoszok élesztgetése, pátyolgatása, s az idejétmúlt délibábos és nevetséges tanok ismerete, sőt terjesztése, hanem a létrehozott konkrét, előremutató, a tényleges megmaradást szolgáló értékek és kezdeményezések lennének a mérvadók. Hagyjuk már az örökös sérelmi politizálást, az nem old meg semmit! Tehetetlenségünket, lustaságunkat ne csak a szlovák nacionalisták mesterkedéseivel indokoljuk, gyakoroljunk végre önkritikát! És főleg, ne kiáltsuk ki a másikat nemzetárulónak csak azért, mert nem szidja a szlovákokat, hanem megpróbál velük normálisan együtt élni, együttműködni. Visszatérve saját sorsomra. Addig emberekkel, hogy úgy mondjam, emberekért dolgoztam, de 1990 nyarán már tudtam, hogy én már nem akarok népművelő lenni, emberekkel dolgozni. Az engem ért hatások, személyes csalódások kiölték belőlem az akkori naiv lelkesedést. Életemnek azt a szakaszát lezártam. Az más kérdés, hogy az 1989-ben megalapított Csehszlovákiai Néprajzi Társaság ügyintézőiéként ezután tíz évet végigcsináltunk Józsival, mert ő volt az elnök. Mindezt sokat mérgelődve a passzív okoskodók és kritikusok miatt, de megint csak naiv lelkesedéssel, az 1991-ben megszületett gyerekem rovására, őt megrövidítve tettem. Utólag nagyon sajnálom, hogy nem neki szenteltem inkább a társaság dolgaira szánt rengeteg időt. Miután tíz év után letettük a lantot, sajnos a társaság rövidesen kimúlt, s eddig nem akadt, aki ismét feltámasztaná. Ez nagyon szomorú. Visszatérve az előző kérdésedhez, ma már csak a szakmámmal akarok foglalkozni, ami egyben a hobbim is, s ez nagyon jó dolog. Fontos, hogy szeresse az ember, amit csinál. Ez persze nem jelenti azt, hogy ha van véleményem, nem mondom el. Úgy gondolom, ha megszaporodnak az aggasztó jelenségek, reagálni kell rá, el kell mondanunk a véleményünket, olykor a nyilvánosság előtt is. Úgy vélem, hogy bizonyos határon túl, főleg ha ismét feltűnnek olyan jelenségek, amelyek egyszer már katasztrófához vezettek, egy értelmiséginek állást kell foglalnia, nem szabad hallgatnia. Fontos, hogy olyankor is megszólaljon közössége érdekében, ha véleménye ellenkezik a hatalmon lévő vagy akár a szlovákiai magyar politikai élet képviselőinek a véleményével, vagy akár a többségével. Ebben a tekintetben olykor az egykori harcias, de egyben naiv amazon még mindig előbújik belőlem.- Köszönöm a beszélgetést. (A beszélgetés 2010-ben készült.)
