Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)
Kovács László - L. Juhász Ilona
. JUHASZ ILONA 242 ba járó fiatalokat tanítottam normálisan elolvasni a magyar verseket. Létrehoztunk színjátszó kört. Az olvasópróbán is ez volt a gond, gyakran bizonyos szavak jelentésével sem voltak tisztában. Meg kell jegyezni, hogy se a pártszervezet elnökének, se a falu vezetésének nem tetszett, hogy a Csemadok beszippantotta a fiatalokat, a SZISZ meg nem működik. Úgyhogy ahol tudtak, keresztbe tettek, gyakran kerültem megalázó helyzetbe. El akarták venni a kedvemet, de éppen az ellenkezőjét érték el. Makacs természetű vagyok, csak azért sem adtam fel, ez még jobban ösztönzött a munkára. Mondjuk, a világot nem váltottam meg, s nem változtattam meg semmit, de azért megpróbáltam. Szóval a Csemadokkal szorosabb kapcsolatba kerültem, gyakran bejártam a Csemadok Rozsnyói járási bizottsága titkárságára, ott voltam a fontos rendezvényeken. Ez volt az én igazi életem, nem a munkahelyem. Gondolom, Szőllős Sanyi bácsi ennek a tevékenységemnek az alapján gondolt rám, amikor Fábián Edit helyére hívott instruktornak.- Ki volt akkor ott fölötted, ki volt a főnököd?- Ő, Szőllős Sanyi bácsi. A Csemadok járási titkárságán mindenhol hárman dolgoztak. Volt a titkár, az instruktor és az adminisztratív munkaerő. Az elnöké tiszteletbeli funkció volt.- Mikor kerültél a rozsnyói Csemadokba?- Azt hiszem, 1986 januárjában.- Tehát a szocializmus utolsó négy-öt évét ott éled meg Rozsnyón. Milyen volt ott akkoriban a Csemadok tevékenysége? Kik voltak körülötted a városban? Mondj erről valamit!- Említettem az előbb is, hogy a Csemadok Rozsnyón nagyon fontos hely volt a magyarok számára. Amikor én is munkahelyet kerestem, oda fordultam. De akár kérvény megírása miatt is bementek az emberek, Sanyi bácsi, ha tudott, segített. Tulajdonképpen olyan pont volt, ahová a magyarok bemehettek és tanácsot kérhettek, információt kérhettek, tájékozódhattak. A rozsnyói járásban 35 Csemadokalapszervezet volt, és mi havonta jártunk ki ezekhez, ami eléggé megerőltető volt, de fontosnak tartottuk a személyes kapcsolatot, s rendszeresen felkerestük őket. Általában havonta voltak vezetőségi gyűlések, és aztán ott elmondhatták a problémákat. De volt olyan szervezet, ahol a rendezvényeket is mi szerveztük, például Mikolcsányban, ami már a nyelvhatáron fekszik. Még olyan tagja is volt a Csemadoknak, aki már alig beszélt magyarul. Nagyon furcsa dolgok voltak ezek. Tulajdonképpen néhány helyen régen megszűnt volna a szervezet, ha mi nem erőltettük volna, hogy összejöjjenek s kezdjenek valamihez. Kis, elárvult falvak voltak ezek, s úgy állt a helyzet, hogy csak a Csemadoknak volt fontos, hogy megmaradjon valamilyen közösségi, kulturális élet. Sok érdekes emberrel kerültem kapcsolatba, jót és rosszat egyaránt tapasztaltam.- Ha jól értem, benneteket sokszor olyan dologban is megkerestek, ami nem nemzetiségi probléma volt, hanem oktatásügyi vagy más, amivel más hivatalhoz kellett
