Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)
Kolár Péter
tem egy Mercedes. Kiszállt a sofőr, hozzám lép, Kolár Péter úrhoz van szerencsém? Mondom, igen. Legyek szíves beülni az autóba. Kinyitja az ajtót, beültem, halvány sejtelmem nem volt, hogy hová indulunk. Már elhagytuk Budapestet. A helységnévtábla alapján Pécelre értünk. Autózás közben a gépkocsivezető egy szót sem szólt. Megálltunk egy kastélyszerű épületnél. Kiszálltam, kinyitotta a kaput, betessékelt egy nagy várószobába, hogy néhány percet szíveskedjek várni, rögtön jön a nem tudom, hogy szólította, talán nagyságos úr. Mondom magamban, hol vagyok én, Magyarországon vagy nem? Meg is jelent egy feketébe öltözött úriember. Valahogy úgy kell elképzelni, mint az Abigél című filmben az iskola igazgatóját. Bemutatkozott, hogy Túrós Aladár vagyok. Bemutatkoztam én is, noha ő tudta az én nevemet. Halvány sejtelmem nem volt, hogy ki ő. Bemutatkozott, hogy a magyarországi református egyház szeretetszolgálatának az egyik vezetője. Már csak azt nem értettem, hogy ez hogy függ össze velem. Rögtön el is magyarázta. Annak idején, amikor apukám Tornaiján volt a gimnázium igazgatója, a városban szolgált egy Urbán nevezetű református lelkész. Hat-hét gyermeke volt. Akkor a papgyerekek nemigen járhattak nemhogy főiskolára, de gimnáziumba se nagyon. Édesapám, mint a gimnázium igazgatója megszervezte, hogy mindannyian leérettségizhettek, s utána „inkognitóban" elküldte őket továbbtanulási céllal Olmützbe, Pilzenbe s máshová. A kérdőívbe beírták, hogy hivatalnokcsalád, jó káder stb. Szóval így fejezte be majdnem mindegyik gyerek a főiskolát. Én a hajdani gyermekek közül többel jó viszonyban voltam. Mikor Túrós úr, Urbán tiszteletes feleségének a bátyja megtudta az egyik gyermektől, hogy Pesten vagyok nem éppen irigylésre méltó körülmények között, ahogy kifejtette, szeretné legalább részben viszonozni azt a segítséget, amit édesapámtól feje kockáztatásával kapott annak idején a család. Felajánlják, hogy az egyháznak van egy szeretetotthona Pest közepén, a Váci utcából nyíló Havas utcában. Amennyiben elfogadom, ott biztosítanak számomra szállást és étkezési lehetőséget. Éppen üresen áll egy alagsori szoba, de kapok egy külön kulcsot a Váci utca felől, s ha elfogadom, ott lakhatok. Mondtam, hogy köszönöm szépen, de én ezért semmi ellenszolgáltatást sem tudok pillanatnyilag garantálni. Biztosított róla, hogy erről szó sincs, a támogatásra szó szerinti szeretet alapon kerül sor. Felírta az igazgatónő nevét, akit Lengyel Irénnek hívtak. Menj el oda, nézd meg, ha elfogadod, annak nagyon ürülnénk. Az autó visszavitt. Becsengettem, jött egy idős néni, beengedett. Elmondtam, hogy az igazgatónőt keresem. Bevezettek hozzá. Négykor indultunk ki a városból, este hétkor, vacsoraidőben jutottunk vissza. Mivel az időpont most nem alkalmas beszélgetésre, szeretettel várnak vacsorára. Utána majd mindent megbeszélünk. Nagyon szép kis éttermük volt. Az első percekben nem tudtam mire vélni, hogy miért van korábban még múzeumokban is alig látott gyönyörű bútorokkal berendezve. Odaültetett maga mellé a főasztalhoz. Először azt hittem, hogy filmforgatáson vagyok. A környezet nagyon feszélyezett. Mondom magamban, ide se jövök többet, ez nem nekem való hely. De azért a vacsorát elfogadtam. Utána elbeszélgettünk. Valószínűleg erre már fel volt készülve az Irénke néni, mert elmondta, hogy annak fejében, hogy ezt a segítséget felajánlják, ők az égvilágon semmit, még azt sem várják el, hogy én velük közösen étkezzem. Azt csinálok, amit akarok, amit jónak látok. Kapok egy kulcsot a mellékbejárathoz, és egyenesen bejuthatok a szobámba. De mivel valahonnan megtudták, hogy gyomorfekélyem volt - jól tudták -, az mindenképpen kötelező, hogy rendszeresen étkezzem. Itt úgyis öregeknek főznek, kötelező az étkezés, a koszt jót tehet. Emma néni a szakácsnő. Ha étkezési 187 Û
