Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)
Gyurgyik László
a postaláda, és a nénikével, aki szintén egy levelet dobott be ott, reszkető kézzel 149 együtt vitték be a postára a postaládát és benne a nem tudom hány tucat jogvédő bizottsági levelet. Ilyen élmények is voltak ebben az időszakban. A másik oldalon a bizottsági munka egyfajta kapcsolattartást is jelentett Magyarország felé. Levelet vagy egyéb küldeményt átvinni, hozni stb., ez jelentett bizonyos fokú kockázatot, hiszen nagyon nagy mértékben ellenőrizték azt, hogy ki mit visz, főképp azoknál a személyeknél, akik rajta voltak a listán. Tudatosítani kellett, és tudatosítottuk is, hogy az, amit viszünk vagy valaki mással küldjük át, milyen kockázattal jár. Ezzel kapcsolatban is van egy történetem. Végzős hallgató voltam és a szakdolgozatomat az ingázás témaköréből írtam. Magyarországon abban az időben összehasonlíthatatlanul több empirikus kutatás folyt, mint Szlovákiában. Imre révén eljutottam több budapesti szociológiai kutatóhelyre, és több helyen kaptam kéziratokat is. Amikor ezeket hoztam haza, a határon kirámoltatták a hátizsákomat. És a kéziratok fennakadtak a rostán. A határőrök, gondolom, megfelelő segítséggel és igen hosszadalmasan derítették ki, hogy a nálam talált kéziratok az MSZMP Társadalomkutató Intézetében készültek, és nem szamizdat kiadványok kerültek elő.- Valaki olyasmit mondott nekem, hogy röntgenlaboránsként te fénymásoltál bizonyos dokumentumokat? Vagy rosszak az információim?- Ennek a részleteire már kevésbé emlékszem, de a laborban volt sötétkamra, itt különböző dokumentumokat lefotóztam, illetve készítettem belőlük másolatokat. Abban az időben a dokumentumok másolása sokkal körülményesebb volt, mint napjainkban. A ma használatos technikai eszközök nem léteztek, s a ma kissé mulatságosnak tűnő eszközöket pedig szigorúan felügyelte a hatalom. így a dokumentumok fáradságos gépelése mellett a fotózás jelentett egy gyorsabb, de drágább lehetőséget.- Amikor már az intézetben, illetve amikor fűtőként dolgoztál, tudtad ezt tovább folytatni?- Amikor fűtőként, illetve az intézetben dolgoztam, ez alatt az időszak alatt is kapcsolatban voltam Miklóssal. Duray munkahelye közel volt az én munkahelyemhez. A VÚEPP (Agrárgazdasági Kutatóintézet) a Trenčianskán volt, a Miklósé pedig, a Geostav, a nagypiac közelében. Akár egy ebédszünet alatt is átugortam hozzá, ha szükséges volt. A másik dolog, ami még erősítette a kapcsolatunkat, egy magánéletben vonatkozás volt. Amikor megnősültem, Pozsonyban a vár fölött laktunk albérletben, és amikor Durayék kimentek az USA-ba, a megvásárolt, de még be nem lakott házukban laktunk egy darabig. Mintegy háromnegyed évig laktunk ott, amíg nem kaptunk lakást. NI- Hogyan emlékszel vissza erre a 89 előtti egy-két évre, amikor már beindultak a mozgások?- Akkor egy kicsit az események peremére kerültem, megnősültem, 1988 novemberében megszületett a legnagyobb lányunk. De például mikor Duray kiment Amerikába, a Jogvédő Bizottság ülései több alkalommal nálunk voltak, a Miklóstól kölcsönkapott házban. Ez körülbelül addig tartott, amíg ebben a házban laktunk. GYURGYÍK LÁS
