Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)
Gombik Róbert
GOMBÍK RÓBERT 124 tern, hogy ez nem lesz jó. Szomorú lettem. Sokan, akik sokat tettek a változásért, kiléptek vagy kimaradtak a politikából önkéntesen, mert látták, hogy mi történik, és inkább máshogyan akarták végezni a munkájukat.- Még talán arról beszéljünk, hogy milyen aktivitásaid voltak 89-ben. Bekapcsolódtál-e a régi társasággal, Čarnogurskýval, Kusýval az eseményekbe? Megszólítottak téged, hogy valami szerepet vállalj?- Nem, én már azelőtt is kijelentettem, hogy a papi hivatásomnak akarok élni. Mindig tudtam vagy sejtettem, hogy a politikában gyakran olyan lépéseket kell tenni, amelyek a lelkiismeret határát súrolják vagy átlépik.- És az egyházon belül, ott is elindult valami mozgás?- 1968-ban nagyobb volt a mozgás. Akkor létrejött a DKO-mozgalom az egyház megújulásáért. Céljai közé tartozott az is, hogy csökkentse a papi békemozgalom által okozott károkat. 1989 után ilyen nem volt. Nagy volt a csend. Ha valakivel találkoztam, aki engem elítélt és néhány éve még földbe tiport, széles mosollyal közeledett hozzám. Soha senkinek egy szem rezzenéssel sem mutattam, hogy valami problémám lenne vele. Isten nagy ajándéka, hogy megvan bennem a megbocsátás, már azért is, mert imádkozom mindennap, bocsásd meg nekem bűneimet, ahogy én is megbocsátom... Tehát én ezt komolyan veszem. Az igazi imádság nemcsak szavak, hanem tettek is. Mindnyájan rá vagyunk szorulva Isten irgalmára, mert mindnyájunknak van mit bánni vagy szégyelleni, kinek kevesebb, kinek több. Nem ítélek el senkit, és soha nem haragudtam. Megértem, ha valaki félt, mert én is tudtam, hogy mi a félelem. Én is megéltem és bakit is csináltam. Hála az Istennek, talpra álltam. Az egyházon belüli mozgáshoz még annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy az egyház hierarchikus intézmény. Ha mindenféle „szélnek engedelmeskedne”, ide-oda hajlongna, nem maradt volna meg kétezer éven át. Már rég nem létezne. Az egyházban nem az emberi erők döntik el a jövőt. Az emberi gyarlóságból okozott botrányok és problémák ellenére túléli a demokráciát. Olyan emberrel, aki komolyan állítaná, hogy a mai demokrácia az emberi fejlődés csúcsa és szabadságának a biztosítéka, szóba sem állnék.- Rehabilitáltak téged, vagy más módon rendezték-e az ügyedet az egyházon belül?- Sajnos nem, mert a főnököm kezébe jutott 1992-ben egy olyan felhívás is, amely őt lemondásra szólította fel, s amelyen az én nevem is alá volt írva. Tehát nemigen szerethetett. A belső emigráció folytatódott. Látván, hogyan fejlődik az úgynevezett demokrácia, megjegyezték, inkább ültél volna a fenekeden és imádkoztál volna. így csöndben maradtam. Belefáradtam a magyarázkodásba. Hisz a hülye is láthatta, hogy a forradalmat ellopták. Két évvel ezelőtt átvette az egyház vezetését az új érsek. Előtte nem kellett magyarázkodnom. Gondolom, csendes rehabilitációként megkaptam a szentpéteri plébániát, ami szívem titkos vágya volt. Bár ez egy új kihívás, egy új kezdés. Fiatal pap után jöttem, féltem, hogy nehezen fogadnak el, de a fordítottja történt, befő-
