Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)
Gombik Róbert
GOMBÍK RÓBERT- Nem tudom. Ahogy visszagondolok, talán azért, hogy a gonosz el akart távolítani a templomtól. Hogy egyszer majd ne legyek pap, nem tudom.- Aztán két év után otthagytad a főiskolát, és úgy döntöttél, hogy a papi pályára lépsz. Hogyan történt ez? Szüléiddel megbeszélted?- Magam döntöttem. Édesanyámnak bejelentettem, ő nagyon örült. Mert pont fél évvel azelőtt az esperes úr mondta neki, hogy hát három fia van, s egyet sem adott papnak. Édesanyám azt mondta, még nincs későn. Édesapám azt mondta, jaj tudod, meggondoltad jól, hogy mit csinálsz? Tudta, hogy a papi élet nem könnyű, és pláne még a kommunizmusban. De mégis!- Ez hányban volt?- 1969-ben. Egyébként, ha nem 69-ben jelentkezem, soha nem vettek volna föl a szemináriumba. 1990-től, a fordulat után persze már igen. A kommunista rendszerben a szemináriumba közvetlenül csak érettségi után lehetett menni, szakközépiskolás vagy főiskolás már nem mehetett. - De miért? - Ez volt a nem írott szabály, ez önkényes szokás volt. A létszám is meg volt adva, 22-23 embert vettek föl. 1969-ben a normalizáció még nem érte el a szemináriumot, akkor 126 főt vettek fel. Ez hallatlan volt. De hallatlan volt az is, amit velünk az öt év alatt műveltek. Nem volt egy nyugodt napunk. Művileg különféle stresszes állapotokat váltottak ki bennünk, kiváltképpen a vizsgák körül, hogy ne tudjunk készülni.- Miért csinálták ezt? Hogy elmenjen a kedvetek?- Igen.- Sikerült nekik?- Az ötödik osztályra még mindig 96-an maradtunk. Akkor pedig kitalálták, hogy mindenkinek önkéntesen kell jelentkeznie a katonasághoz, mert másképpen nem lesz felszentelve. Akkor 96-an bevonultunk a katonasághoz, vagyis csak a toborzó irodába, és bejelentettük „nagy lelkesen”, hogy mi azonnal teljesíteni akarjuk polgári kötelességünket. Csak hármunknak nem volt orvosi papírja, vagy csak mi hárman voltunk egészségesek, de nekünk hármunknak ténylegesen be is kellett vonulnunk. Életem egyik legnehezebb pillanata volt, amikor 1975. június 3-án bevonultam katonának, miközben június 6-án szentelték az osztálytársaimat.- Titeket a szentelés előtt vittek el katonának? 112 - De miért?
