Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)

Csáky Pál

CSÁKY PÁL

96 tam tehát Ságon, aki nem volt „szovjet-barát tag”. Viszont SZISZ-tag, az voltam.

Úgy éreztem, valamit kell csinálni, és ez lehetőséget biztosított rá. Semmi olyat nem csináltunk, ami ideológiailag érdekes lett volna. Sportakciókat szerveztünk, és egészében aktív kis társaság voltunk. (...) Már akkor is volt egy időszak, amikor nyelvellenőröket küldtek a gimibe. Mi mindenféle diákcsínyeket követtünk el, az egy szép időszak volt. Nagyon összetartó csoport voltunk, egyébként máig összejár a társaság... Hogy tiszta legyen a kép, én odáig nem jutottam el egészen a nyolcvankilenc-kilencvenes év végéig, hogy aktívan ellenálltam volna, nem is voltam olyan közegben. Talán ha idekerülök Pozsonyba... De nem akartam Pozsonyba kerülni két ok miatt. Először is, mert a város nem tetszett nekem. Máig nem tetszik, mert egy hektikus, stílus nélküli, összevissza dobált, ideiglenes jellegű városnak tartom. Ez az egyik ok, hogy máig nem költöztem Pozsonyba, pedig ezer okom lenne rá. A másik dolog pedig az, hogy Léván létezett egy közeg, ahol az ember kiélhette magát. Nekem eszembe sem jutott a nyolcvanas évek végéig, hogy bármibe is belépjek, kivéve a Csemadokot. Munkahelyi témákkal foglalkoztam. Világos volt számomra, hogy ez biztosítja a megélhetést, ebből lesz a családomnak pénze. Ugyanakkor rengeteget foglalkoztam már akkor, nyolcvanegy-nyolcvankettőben a kultúrával. A Csemadokban rengeteg időt töltöttem. Mindenféle szakköröket, klubokat szerveztünk, színdarabot játszottam, voltak olyan hetek, hogy alig voltam otthon. Jártuk a falvakat, megpróbáltuk Léván felpezsdíteni az életet, és azt hiszem, sikerült is egy bizonyos fokig. Megpróbáltunk regionális kulturális központtá tenni. Persze mindig voltak politizálások is. Mivel a család egy része - mint mondtam - Magyarországon élt, s él máig is, gyakran jártam Magyarországra, főként moziba. Több filmet, amit itt nem lehetett megnézni a nyolcvanas években, ott néztem meg. Könyveket is hoztam onnan, és szamizdatokat is magyar barátaimtól. Ami nagy élmény volt számomra, hogy találkoztam olyan emberekkel, akik másként gondolkodók voltak, akikben ezt a szellemi szabadságot nagyon tiszteltem. Itt-ott részt vettem a Rakpart Klub néhány rendezvényén, Horváth Misi szervezésében. Az akkori ellenzék néhány összejövetelére is eljutottam. Egyik ilyen alkalommal találkoztam Illyés Gyulával, talán a Kossuth Klubban tartott beszélgetésen. Magyarországon akkor már más volt a légkör, erről beszélgettünk itt is, tehát a Csemadokban. A próba általában este hattól kilencig tartott, de egykor mentünk haza, mert kilenctől egyig még beszélgettünk. Volt néhány nálam is egyértelműben gondolkodó barátom, például egy fiú, Erdélyi Jánosnak hívják, aki a nyugati irodalomra koncentrált. Tudott angolul, hozott mindenféle angol, amerikai és német újságokat, és akkor olvastunk. Tehát egyfajta más szemlélet már akkor létezett. Léván ez pezsgett úgy a lakáson, mint a Csemadokban, amely valamiféle népközpont volt. Majdnem minden hónapban volt ott Magyarországról valaki, aki ellenzékinek vagy függetlennek számított. Ezek voltak a lévai évek. Másrészt tudtam, hogy a gyárban, szakmai téren nem vagyok kikezdhető, mert ott megcsináltam a magam munkáját, és kész. (...)- Mennyire volt intenzív a barátságod Zoller Mihállyal, és rajta kívül voltak-e más „kebelbarátaid’' is?-Voltak persze, de Misi volt az egyik legjobb barátom. Volt időszak, amikor szoros, mindennapos kapcsolatban voltunk, volt, amikor kicsit eltávolodtunk egy-