Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)

Csala Kornélia

- Önnek a mindennapjai, vagy a helyzete megváltozott-e a rendszerváltás követ- 91 keztében?- Igen, és nagyon pozitív volt, mert egy pár éven keresztül, volt egy olyan eufória, ami az embernek erőt adott, hogy végre megszabadult attól a nyomástól, mert én kettős nyomást éreztem, hogy a régi szóval éljek osztályon kívüli, és plusz magyar vagyok. Ez a kettős nyomás lépten-nyomon ott volt. Erre is volt orvosságom hazulról. Apám kijelentette, ti Szlovákiában élő magyarok vagytok, mégpedig egy ilyen származással akkor nektek duplán kell tudnotok, bárhová kerültök, bárhol fogtok dolgozni, bármi lesz a szakmátok, mindig törekednetek kell a 100%-os teljesítményre, hogy ne nektek kelljen kérdezgetni másoktól, hanem hozzátok járjanak kérdezni, akkor el fognak ismerni. Ez nagyon jól működött addig, míg dolgoztam. Azért a háttérben mindig éreztem ezt a kettős nyomást. Egy pár éven keresztül most a rendszerváltás után annyira elhalványult mind a két nyomás, hogy felszabadulttá váltam. Most már érzem újra a nemzetiségi nyomást, nagyon keményen és csak azzal a különbséggel, hogy a kommunista rendszerben én már megtanultam a sorok között olvasni, megtanultam az észjárásukat és tudtam védekezni ellene, de most ezek itt kiszámíthatatlanok.

(...) A másik dolog pedig az, hogy sántít a jogállamiság (...), ami nagyon súlyos problémákat hozhat még elő. Ezek azok a problémák, amik a szőnyeg alatt voltak. Ha tisztázva lett volna sok minden 1989-ben és nem lett volna annyira bársonyos ez a forradalom. Nem gondolok itt vérontásra, mert azt soha sem szerettem volna, de keményebben kellett volna kezelni a változásokat, és nem engedni, hogy újra funkcióba kerülhessenek azok, akik a kommunista rendszerben kompromittálták magukat. Itt nem az egyszerű párttagokra gondolok, hanem akik pénzért vagy funkcióért mindenre, még a gazdák padlásának kiseprésére is kaphatók voltak. Én mindenkinek tisztelem a meggyőződését, de akik karrierizmusból funkcionáriusok lettek, azokat ne vegyék vissza azon az alapon, hogy „de magyar”. (...) Ha valaki gerinctelen, az számomra mindegy, hogy magyar vagy szlovák. Egy gerinces szlovákot jobban tudok becsülni, mint egy gerinctelen magyart. (...)- Ha már itt tartunk, kik voltak azok a helybéli politikusok, akikről azt mondja, hogy nagy személyiségek voltak, illetve mennyien maradtak meg azokból...- A magyarok közül?- Vegyesen.- Én inkább kettéosztanám a dolgot. Beszélhetünk a „rendszerváltás” meghatározó személyiségeiről itt helyben és azokról, akik a mai napig kitartottak és komolyan is gondolták, nem csak helyezkedni akartak, vagy esetleg felsőbb utasításra cselekedtek, azzal a célzattal, hogy továbbra is az ŠtB központ irányításával történjenek a dolgok. És talán van egy harmadik csoport is, amire az az effektus érvényes, hogy „felszínre kerül a szemét”. Felsorolnám azokat, akik itt helyben részt vettek a rendszerváltás folyamatában. Nem az én tisztem eldönteni, hogy ezek közül ki, melyik csoportba tartozik, mert esetleg szubjektív véleményt alkotnék. Rašev, Strýko, Bakšay, Čverčko, Voštek, Rajnič, Sabolová,

CSALA KORNÉLIA