Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Világi Oszkár
VILÁGI OSZKÁR- Nem. Szétesett az ország. Bennem is traumát váltott ki, évekig nem mentem Csehországba. Akik a szövetségi parlamentből jöttek, azokból a szlovákokból nem lett sikeres politikus. A szövetségi csoport a nagy szlovák eufóriában mindig gyanús volt.- A te neveddel kapcsolatban két dolgot szoktak emlegetni: az egyik az, hogy a földtörvény elfogadásánál nagyon aktív voltál, előterjesztője is voltál a törvénynek, a másik pedig, hogy a Népek Kamarájának alelnöke lettél.- A földtörvény első fejezete az első kárpótlási törvénnyel kezdődött. Ez a 108-as dekrétum alapján elkobzott tulajdont, városi ingatlanokat, bérházakat, kisüzemeket érintette. A vita arról szólt, hogy visszaadni vagy sem? Ha az épület még áll, azt vissza kell adni, ha az üzem még megvan, azt is vissza kell adni, és nem kárpótlást fizetni érte. Végül a kárpótlás „filozófiájának” ez lett az alapja. Fontos kérdés volt még, hogy mikortól kárpótolni? A mai középréteg jórészt azokból formálódott, akik ekkor visszakapták a vagyonukat. Mielőtt ezt a törvényt elfogadták volna, senkinek sem volt semmije. Voltak, akik azt mondták, hogy nem kell visszaadni semmit, mert szétesnek az üzemek, a dolgozók elvesztik a munkájukat, a bérlakásokból a lakókat nem lehet kidobni. Az OF-en belül volt egy erős réteg (ők alakították később a kereszténydemokrata pártot), akik azon voltak: nem mindent visszaadni. A radikálisok , a ’’héják” nem akartak kompromisszumot kötni, sem a kommunistákkal, sem az engedékenyebb kormánnyal. És ez így ment hónapokon keresztül. Négy napon keresztül vitatta a törvényt a parlament, éjjelig folyt a vita, másnap folytatódott, mire eljött a szavazás pillanata. A mi nagy problémánk az volt, hogy a javaslat a magyar kérdést nem tárgyalta, és hogy az időhatárt 1948-ban húzták meg. A magyarok vagyonát korábban vették el, így nem voltak kárpótolhatóak. Emiatt mi úgy döntöttünk: nem fogjuk megszavazni a törvényt. Nem is ment át, a Nemzetek Kamarájából hiányzott három szavazat, s nekünk ott négy képviselőnk ült. Mindenki nekünk esett, hogy miattunk nem ment át. Visszamentünk a szállásra, és tovább folytatódott a vita. Másnap a szlovákok kijelentették, hogy a Szlovák Nemzeti Párttal, Moricékkal tárgyalnak - de nem jutottak egyezségre. S akkor üzent Čalfa, hogy szeretne velem találkozni. Mi legyen a megoldás? - kérdezte. Bele kell venni a magyarokat! Mire ő: a 1948-as időhatár politikai döntés eredménye, ezen nem változtatnak. Kijelentettem, el tudom képzelni, hogy a törvényt esetleg megszavaznánk, de csak ha garanciát kapunk arra, hogy a földtörvénnyel a magyarok visszakapják a vagyonukat, amit 48 előtt vettek el. Összehívtak egy rendkívüli kormányülést, s bevitték az egyezséget. Majd azt mondták, rendben. Mi erre megszavaztuk a törvényt. A földtörvény során azonban erről nagyon meg akartak feledkezni. Szerencsére a parasztpártnak is fontos volt a törvény, s az akkori elnök, Josef Lux volt a törvény előadója a Nemzetek Kamarája részéről, én meg a Népek Kamarája részéről (hogy rendezhessük a magyar dolgokat). Hathónapos kemény munka állt mögöttünk. Hasonló törvény a régióban nem igen született. Lengyelországban azért nem, mert nem vették el a földeket, a parasztnak megmaradt a tulajdona, Magyarországon kárpótlási jegyeket adtak, csak Romániában volt hasonló, de ott is csak három évvel később. Mindenfelé próbálkoztunk. Közben bejött a képbe a német kérdés, cseh oldalon kijelentették: mi hajiunk 48 alá menni, de a németek ne kapjanak vissza 768 - Ezek a szakmai kapcsolatok tovább éltek?
