Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)

Tóth Károly

TÓTH KÁROLY

730 goknak a rögzítését - sajtószabadság, választójog, gyülekezési szabadság, társulási szabadság, a piac szabadsága stb. -, amelyek nélkül elképzelhetetlen többpártrendszer és plurális rendszer. Ha konkrétabb akarok lenni, azt kell mondanom, hogy mindazon alapkérdések tisztázását, amelyek nagy részét Magyarországon például az ellenzéki kerékasztalon belül sikerült megoldani, ilyen Szlovákiában nem volt, sem kerekasztal, sem maga a folyamat, sem pedig a volt hatalommal való párbeszéd vagy kiegyezés. Ennek viszont az volt a következménye, hogy a közvélemény nem tudta feldolgozni, sok esetben felfogni sem, az új, hirtelen megjelent értékrend minden részletét, a buktatókról és dilemmákról nem is beszélve. Ez a mai napig végigkíséri a társadalom fejlődését, sok esetben a demokrácián belüli diktatórikus kísérleteknek kell ráeszméltetni a társadalmat egy médiatörvény, egy alkotmánybíróság fontosságára. Akkoriban mi a liberalizmust a demokratikus keretek kialakításaként, a játékszabályok kimunkálásaként értelmeztük, nem pedig egy sokszereplős politikai harc egyik szubjektumaként. A régi rendszer átalakítása, a „rendszerváltás” volt az a fő dolog, amiben gondolkodtunk, és azután az elkövetkező hónapokban munkálkodtunk is. A későbbiek során teljesen természetesnek tűnt számunkra, hogy más pártok is létrejönnek, gondolkoztunk magyar kisgazda-, magyar szocdem párt létrehozásán. A magyar kereszténydemokrata mozgalmat gyakorlatilag mi indítottuk útjára. (...) De az már nagyon zavart bennünket, hogy ezek a pártok nem a játékszabályok, a szabadságeszmék kiteljesedésével törődnek, hanem azzal, hogy teljesen kiszorítsanak bennünket a politikai színtérről, semmi mással nem, csak azzal, hogy ezt megtegyék, miközben a rendszerváltás kezdetén álltunk csupán. Az pedig egyenesen felháborított bennünket, hogy néhányan a mi sorainkban kezdenek olyan nemzeti vagy más alapon működő pártkezdeményekbe, amelyek ellentétben álltak az egész folyamattal. Mindezzel csak arra szeretnék rámutatni, hogy akkoriban a szabadelvűség a szabadságjogok törvényi rögzítését jelentette számunkra, a tényleges rendszerváltást. És ezzel nem csak mi voltunk így. A Polgári Fórum, a VPN, de azt hiszem a magyarországi rendszerváltó pártok is ezzel a dilemmával küszködtek. Erre mondták később, még komoly szakértők is, hogy hát igen, a forradalom felfalja a gyermekeit. Pedig a fordítottja volt igaz, a „gyermekek”, az értékrend és játékszabályok folytán kialakult politikai szereplők falták fel a „forradalmat”, a még nem tisztázott, nem rögzült játékszabályokat. Szlovákiában ennek tragikus következményei voltak. Csehországban a Klaus-féle párt, Szlovákiában a mečiari párt volt ennek a legfőbb kifejezője. Nem véletlen, hogy éppen ők osztották fel később a köztársaságot. (...) Ha ez nem így lett volna, akkor mi teljesen pártpolitikai alapon gondolkodtunk volna, és nem szakértőkben. Az első parlamenti képviseletünk esetén, a kooptálásokkor, nem javasoltuk volna például Popély Gyulát, vagy akár Duray Miklóst is említhetném, vagy nem javasoltuk volna ugyanezen személyeket az 1989. december elején még reálisnak vélt szövetségi nemzeti kisebbségi miniszteri posztra. Durayt akkor úgy javasoltuk, hogy még otthon sem volt, Budapestről egyenesen Prágába utazott. Tehát az értékrend volt fontos számunkra november 18-án.- Nem játszottak ebben szerepet a magyarországi politikai pártok?- Ez akkor fel sem merült. Akkoriban számunkra az MDF, vagy az SZDSZ (ők akkor talán még valami Hálózat voltak), vagy a Fidesz mind egyformán volt érdé-