Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Tóth Károly
-Igen, elég hamar kapcsolatba kerültünk vele. Először Duraytól hallottuk, hogy valami probléma van vele, hogy őt Janics KGB- meg ŠtB-úgynôknek nevezte. Mi, akkor még nagyon fiatalok voltunk, úgy döntöttünk, hogy utánajárunk az egésznek, és se Duraynak, se Janicsnak nem hiszünk, hanem meghallgatva mindkét felet, kialakítjuk a mi nézetünket az egészről. Egy kicsit az is motivált bennünket, hogy ha igaz Janics állítása, hogy Duray besúgó, ez nem kis dolog, hiszen mi szinte napi kapcsolatban voltunk vele. Úgy jött létre a találkozó Janiccsal, hogy Duray nem tudott róla. Felkerestük hát Janicsot, azt hiszem, Tóth Lajos közvetített, aki, mint később megtudtam, A hontalanság évei című könyvének a kéziratát csempészte Magyarországra. Az indok A hontalanság évei című könyv volt, amely 1978-ban jelent meg Svájcban, és amiből persze volt egy példányunk. Janics egyébként két kilométerre Vágsellyétől, Vágkirályfán lakott. Naiv egyetemistákként kerestük meg őt, mint akik semmit sem tudnak semmiről, és a könyvéről faggattuk. Pár szót mondott is erről, aztán egy nagy lélegzetet véve, azt mondta: no, de ez semmi, ez a múlt, azóta, mármint a könyve megjelenése óta, egészen más, talán ennél is fontosabb dolgok foglalkoztatják, ez pedig az, hogy a köreinkben besúgók és KGB-ügynökök vannak. Aztán az egész beszélgetés Duray KGB-s tevékenységéről szólt. Elmondta a maga harmincvalahány pontját, amit megküldött prominens magyar értelmiségieknek, amelyek Duray KGB- ügynöki mivoltát bizonyították. Újságokat szedett elő, töviről hegyire elmondott mindent, mintha például Csoóri Sándort kellett volna meggyőznie minderről. Feltűnt már akkor, hogy miért mondja ezt el nekünk, akiket nem is ismer, aztán hazafelé menet gyalog a töltésen elemeztük szinte minden szavát, és arra a meggyőződésre jutottunk, hogy Janicsnak a premisszáiban van a hiba, az egész konstrukciója, a harmincvalahány pontja akár igaz is lehetne, belülről nézve az egész elmélete logikailag a legapróbb részletig kidolgozott és helyes, csak a kiindulópontjai hibásak. Például az, hogy Moszkvától Prágáig az egész KGB és ŠtB csak az ő leleplezésével foglalkozik, és Duray révén azért hozták létre a Jogvédő Bizottságot, hogy őt lépre csalják. 1980. augusztus végén volt mindez, akkor kezdődtek Gdanskban a sztrájkok, hazafelé menet hallgattuk a „tranzisztort”, az erről szóló tudósítást. Egyértelműen az lett a véjeményünk, hogy Janics üldözési mániában szenved, és a maga tökéletes történészi észjárása, pontos logikai gondolkozása olyan csapdába juttatta, amilyeneket több éven keresztül kutatott. Minden rendben volt nála, amíg az ember a maga paraszti eszével nem kezdett el gondolkodni a kiindulási pontjairól. Tudni kell mindehhez, hogy a Jogvédő Bizottságot Duray Miklós, A. Nagy László és Püspöki Nagy Péter alapították, és Janics a kezdetektől tagja volt. Azt is tudni kell, hogy Janics könyvéhez Illyés Gyula írt előszót, Duray Kutyaszorítójához pedig Csoóri Sándor. Janics is, Duray is nagyon nagy tiszteletnek örvendett Magyarországon a népi és az urbánus ellenzék körében egyaránt. Janics állítása és az a tény, hogy mindezt írásban felvállalta és megküldte több mint 100 magyarországi értelmiséginek, nagyon nagy zavart okozott. Senki se tudta, hogy most mi van. Magyarországról pedig sem Janics, sem pedig Duray állításait nem lehetett ellenőrizni. Emlékszem, hogy például Bence Gyurkával, aki nagyon prominens képviselője volt akkor a demokratikus ellenzéknek, több héten keresztül beszélgettünk erről a témáról. Aztán ő is elmondta, hogy megvizsgáltatták Janics levelét egy pszichiáterrel, és ő is hasonló következtetésre jutott, mint mi. Én akkor úgy láttam, hogy komoly szerepünk volt abban, hogy a magyarországi ellenzék újra elfogadta 711
