Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Tóth Károly
TOTH KÁROLY 704 nagy kertjében „gazdálkodott". Öreg, megtört emberként a hangosan szóló Szabad Európa Rádiót hallgatva csak egy kívánsága volt, hogy túlélje Brezsnyevet. Nem sikerült neki - egy hónappal korábban halt meg, mint Brezsnyev. Mindezek komoly hatással voltak rám. Nagyon meghatározó volt számomra az egész falu sorsa. Már az alapiskola utolsó éveiben a Budapesten katolikus papként szolgáló apai nagybátyám hatására foglalkozni kezdtem a falu történetével. Majd ez az érdeklődésem kiegészült a faluban élő „nagy öregek” életútjának rögzítésével. Magnetofonnal gyűjteni kezdtem az emberi sorsokat, főleg a háborús éveket. Ezek közül nagyapám élményei sem hiányoztak. Megrázó élményanyagot sikerült összegyűjtenem a falu öregjeitől. Máig megőriztem ezeket a szalagokat. Amolyan Oral History volt ez is, melynek során nagyon karakteres és nagyon bölcs embereket ismerhettem meg. Vágsellyén komoly hatással volt rám a Vörösmarty Klub, amelyet az alapiskolai történelemtanárom, Tóth Lajos vezetett még akkor. Szinte minden összejövetelen ott voltam. A klub jelentette a világot, hiszen akkoriban minden neves szlovákiai magyar és magyarországi személyiség megfordult a klubban Csoóri Sándortól Nagy Lászlóig. A Vörösmarty Klub mintájára klubot szerveztünk Kerék Endre barátommal Vághosszúfaluban is, József Attila Klub néven. Azt hiszem, az intézményes szereveződésekhez fűződő csökönyös vonzalmam ekkoriban alakult ki. A későbbiekben arra törekedtem, hogy mindenfajta aktivitásomnak valamilyen intézményes keretet adjak. Ez a kezdetekkor a klub volt, majd jöttek az irodalmi színpadok, később az irodalmi csoportosulások, 89-ben a Független Magyar Kezdeményezés, illetve a Magyar Polgári Párt, és manapság sok-sok alapítvány, polgári társulás. Ebben az időben rajzoltam, főleg szénrajzokat készítettem, ezt a készségemet az apámtól örököltem. Valamikor a hatodik osztályban felfedezték, hogy szavalni is tudok. Sose nyertem komoly versenyeket, de az alapiskolában, Vágsellyén, amolyan hivatalos szavaló lettem, minden rendezvényre engem küldtek szavalni. Fogalmam sem volt, hogy mit és hol szavalok, és nagyon megviselt lelkileg, hogy egyik napról a másikra olyan verseket kellett megtanulnom, amelyek csupa kínrímekből álltak, és nagyon nehéz volt megjegyezni. Trémás lettem, sőt kínná vált a szavalás. Mindeközben anyai és apai részről nagyon vallásos családi háttérrel rendelkeztem. Mindkét család római katolikus volt, egyébként az egész falu az volt. Több pap és apáca került ki a családunkból, akikkel elég intenzív volt a kapcsolatunk a hetvenes években is. Példás templomba járónak, ministránsnak neveltek, és az is voltam addig, amíg nem kerültem a gimnáziumba. Nagyon nagy hatással volt rám egy Silvester nevezetű fiatal szlovák pap. A hetvenes évek derekán helyezték büntetésből Vághosszúfalura. Pár szót tudott csak magyarul, de pár hónap alatt tökéletesen megtanult. Könyvekből tanult, ezért választékosabban beszélt, mint a falusiak. Megtanult cigányul is, mert Vecsére is járt misézni, ahol sok volt a roma. Nem telt el fél év, és a világias, energikus magatartása szinte mindenkit a templomba parancsolt. A fiataloktól kezdve az öregekig. Ha valaki elmulasztotta a vasárnapi misét, addig járt utána, hogy a következő héten biztosan ott volt. Én felolvasó voltam, ami azt jelentette, hogy én olvastam fel minden misén az olvasmányt, a Bibliát. Két évig maradt csak, büntetésből helyezték tovább. Nagyon nagy hatással volt a falu és az egész közösség életére, még a hithű kommunistákat is beszoktatta a templomba. Nem kis dolog volt akkoriban, hogy gyalog, mármint autóstoppal ment Rómába. Akkor kerültem Galántára a gimnáziumba, amikor elhelyezték őt. A Galántai Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium jó nevű gimnáziumnak számított akkor is. Humán tagozatra jártam.
