Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Szilvássy József
súgónak bélyegzett meg, aki valamilyen utasításokat hajt végre. Felelősségem teljes tudatában kijelenthetem, hogy főszerkesztői tisztségemben soha senkitől, semmilyen szervezettől nem kaptam utasításokat. Az sem igaz, amit Dobos László állított, aki a legutóbbi választások után a Fidesz kegyeibe próbált férkőzni, ezért az Új Szót és személy szerint engem azzal vádolt meg egyik írásában, hogy kiszolgáltuk az MSZP-t, ami teljes képtelenség, hiszen ők erre egyáltalán nincsenek rászorulva. Az Új Szó szerepe Magyarországon a nullával egyenlő, az MSZP befolyása Szlovákiában ugyancsak minimális, tehát Dobos állítása nonszensz. Mellesleg az ő kiadója az MSZP-hez közeli József Attila Alapítványtól összehasonlíthatatlanul több pénzt gombolt le, mint a Vox Nova. Annyit még hadd tegyek hozzá, hogy amióta nem vagyok az Új Szó főszerkesztője, korrekt a kapcsolatom Duray Miklóssal, aki készségesen nyilatkozik, ha a Népszabadság szlovákiai tudósítójaként megkérem őt erre.- Akkor hát valóban semmiféle nyomás, ármánykodás nem nehezedett rád?-Tulajdonképpen nem. Az FMK említett manőverei után mindenki beletörődött abba, hogy az Új Szó külföldi tulajdonba került. Valamikor 1996 táján indult egy Együttéléses kampány, amelyet tudtommal Mihályi Molnár László, Pogány Erzsébet és más személy szervezett. Körlevélben szólították föl a mozgalom szimpatizánsait, hogy mondják le az Új Szót, mert manipulálja az olvasókat, tisztességtelen a vezetőség. Felhívásuknak nem volt különösebb foganatja, habár az Új Szó-ellenes kampányba bekapcsolódott Dobos László, aki több bíráló cikkünk miatt orrolt ránk, és Szabó Rezső is. Ő simán csak „FÚj Szó”-nak titulált bennünket, főleg falugyűléseken és természetesen Magyarországon, a Határon Túli Magyarok Hivatalában és a Rákóczi Szövetségben. Jóval később, 1998 elején jelentkezett Gyimesi György, aki szerint a Režeš vezette kassai Kelet-szlovákiai Vasmű érdeklődik az Új Szó iránt. Gyimesivel mindketten a hetvenes évek derekától a Csemadok KB Elnökségének tagjai voltunk, gyakran találkoztunk. Ekkor, 1998-ban és később is beszélgettünk több alkalommal. Ennek ellenére a hoszszú nevű magyar párt közleményeit csak politikai hirdetésként közöltük végig, ami válasz azoknak, akik szerint az Új Szó, pontosabban jómagam egy ideig Gyimesiék felé kacsintgatott. Olyannyira nem, hogy 1996-ban hárommillió korona Pro Slovakia [Pro Slovakia Állami Kulturális Alap - a szerk.] támogatástól estünk el azért, mert nem voltam hajlandó közölni az egyik akkori szlovák külügyminisztériumi főosztályvezető propagandacikkét arról, hogy milyen jól élnek Szlovákiában a magyarok. Egyébként már Lovász Attila volt a főszerkesztő, amikor újra felröppent a hír, hogy a Kelet-szlovákiai Vasmű megvenné az Új Szót, erről Gyimesi újra tájékoztatott, ám aztán szinte pillanatok alatt kiderült, hogy az egész merő kitaláció vagy egyesek teljesen megalapozatlan álma. A vasmű és személy szerint Mjartan, Szlovákia akkori csehországi nagykövete - aki már készült haza, s állítólag közvetítőként lépett fel a vasmű és a német tulajdonosok között - egyértelműen megcáfolta ezeket a híreszteléseket. Ha már a politikai nyomásokról kérdeztél, egyszer a meghiúsult referendum idején kaptam főszerkesztőként a belügyminisztérium szóvivőjétől faxon egy figyelmeztetést, hogy az Új Szó a személyiségi jogokat sértve bírálja Mečiart és Krajci akkori belügyminisztert, melynek esetleg súlyos következményei lehetnek. Ezt azonnal ugyancsak faxon visszautasítottam, mindkét szöveget az Új Szóval együtt a Sme is kö-689 SZILVÁSSY JÓZSEF
