Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Szilvássy József
SZILVÁSSY JÓZSEF 680 Gyuszi, Malinák István, Görföl Zsuzsa, Fekete Marian és Mészáros János fogalmazta meg. A pályázat határideje február vége volt, és március 15-vel vagy április 1-jével akarták kinevezni az új főszerkesztőt. Azon a vasárnapon hosszú órákon át arról folyt a vita, hogy milyen szöveg jelenjen meg Kiss József leváltásáról. A szerkesztőség ahhoz a ténymondathoz ragaszkodott, hogy leváltották (nem pedig lemondott). Érdemei elismerése meg mindaz, amit akkor Kiss Jóska óhajtott (emberileg én ezt értettem is), az bekerült, de ez a ténymondat megmaradt a szövegben. Akkor már kemény csata dúlt az Új Szó megmaradásáért, mert a VPN napilapot indított Verejnosť címmel, az FMK lapja, mint már említettem, a Nap volt. Azokban a hónapokban elég kevés volt az újságnyomó papír. A kormányhivatalban alakult egy bizottság, amelynek az volt a feladata, hogy elossza az újságnyomó papírt. S most térek vissza a pártközpont fentebb említett döntéséhez. Szerintem azért mondtak le gyorsan és könnyen az Új Szó tulajdonjogáról, mert ők minél több újságnyomó papírt szerettek volna megszerezni a Pravdának, ugyanis az akkori politikai harcban ezt az újságot tartották kulcsfontosságúnak. Az Új Szó sorsa, szerepe nem érdekelte őket. Az Új Szó ekkor a klinikai halál állapotába került, főleg miután a Nap megjelent.- Csökkent a lap példányszáma?- Számottevően nem. A minimális csökkenés azzal magyarázható, hogy akkorra már megszűnt nagyon sok pártalapszervezet, amely addig kötelezően előfizette az Új Szót. A lapban egyébként őszinte, olykor szubjektív és kemény írások jelentek meg. Mészáros János és Haraszti Erzsébet naponta, a mi tájainkon teljesen újszerű belpolitikai oldalt szerkesztett, amelyben olvasók leveleit, reagálásait és különböző glosszákat, jegyzeteket, más újságírói reflexiókat közöltünk. Nagyon dinamikus oldal volt, felrúgta az Új Szó merev kereteit. Valóságos oázisként hatott a korábbi unalmas belpolitikai írásokhoz képest Tóth Mihály szellemes, szókimondó publicisztikája. Ez is közrejátszott abban, hogy végül is sikerült az Új Szót felébreszteni a klinikai halál állapotából. Ebben az időszakban a lap megmaradásában kulcsszerepet játszott Szigeti László. Megbízott főszerkesztőként részt vettem több, a lap szempontjából sorsdöntő találkozón, ahol Szigeti határozottan védte az Új Szót Ján Budajjal és más VPN-vezetőkkel szemben, akik a napilapot meg akarták szüntetni, s legfeljebb azt támogatták, hogy hetilappá alakuljon át. Szó volt arról is, hogy a Vasárnapból önálló társadalmi hetilap legyen, amolyan Élet és Irodalom-szerű és a Hét néhai mellékletének, a Fórumnak a hagyományait ötvöző értelmiségi sajtótermék. Akkor már Varga Sándor volt a miniszterelnök-helyettes, akinek ugyancsak érdemei voltak abban, hogy megmaradt az Új Szó. Közben gyűrűztek az események a főszerkesztői pályázat körül. Jómagam nem gondoltam arra, hogy pályázzak, azt az elgondolást támogattam, hogy megpróbáljuk meggyőzni valamelyik „hatvannyolcast”, legyen ő a főszerkesztő. Két emberrel beszéltünk, Zsilkával és Fonóddal. Zsilka megmondta kerek perec, hogy ő már 60 éves lesz, ezt egyszerűen nem tudja vállalni. Helyettesként segít, és mindent megtesz, amire újságíróként képes, de főszerkesztő nem akart lenni. Az volt a véleménye, hogy fiatalembert keressünk főszerkesztőnek. Fonod Zoltán vállalta volna a tisztséget, pályázni is hajlandó volt, őt azonban több hatvannyolcas nem akarta. Főleg Szűcs Béla és Zsilka László berzenkedett, amikor megemlítettem nekik Fonod nevét. Egyébként meg-
