Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)

Szigeti László

álca. Pithartnak igaza volt, hogy ezt fogják csinálni, és amikor ez megtörtént, aznap már követeltük Husáknak a lemondását is. Ez 5-én vagy 6-án volt. Én közben ingáztam Pozsony és Prága között, nem tudom, melyik nap, mikor, hol, néha ilyen félálomban töltött utak voltak, valaki mindig vezetett, nekem nem volt jogosítványom, én még aludni is tudtam fölfelé vagy lefelé, hazafele jövet. A lényeg az, hogy ez a kormányrekonstrukció ez szégyenteljes volt, ott szerintem Adamecék hibát követtek el. Mert hogyha ők kilencen maradnak és tizenegy civil megy be a kormányba, akkor lehet, hogy másként alakul a helyzet. Ez 3-án vagy 5-én volt. És a Csehszlovák Köztársaságnak 10-én már új kormánya volt, amelynek Čalfa került az élére. (...) Eközben Pozsonyban én részt vettem a kormány épületében, azt hiszem, a Zöld Szalonban, azon a tárgyaláson, ahol ultimátum elé állítottuk az akkori szlovák kormányt. A VPN és az FMK is új kormány alakítását követelte, ami meg is történt. Ám mivel a szövetségi kormány élére kommunista került, úgy gondoltuk, mi is akceptálhatjuk azt, hogy a volt kommunista igazságügyminiszter, Milan Čič kerüljön a szlovák kormány élére. Ez később visszaütött. Ez a kormány végighúzta az első szabad választásokig, miközben a cseh nemzeti kormányba, nem a szövetségibe, szinte bevonult az egész Polgári Fórum. Tehát itt kialakult egyfajta aránytalanság. Ennek az volt az oka, hogy a szlovákok mindig Prágához hasonlították magukat, de nem a cseh nemzeti kormányhoz, hanem a szövetségi kormány volt számukra a minta. Semmi ilyesmi, hogy ki volt felkészültebb és felkészületlenebb, hanem egyszerűen ők Prágát kopírozták, ez egy 80 éves történet lényegében. Tehát a szövetségi kormányban Jirí Dienstbier lett a külügyminiszter, Václav Klaus a pénzügyminiszter, a Polgári Fórum részéről, azt hiszem, még Josef Vavroušek vagy Petr Miller ment be. Szlovákiából három embert ajánlottunk: Jano Čarnogurskýt a kormány alelnökének, Miro Kusýt szintén a kormány alelnökének olyan minisztériumba, amely tulajdonképpen az ország ideológiai struktúráját volt garantált biztosítani, és emlékszem arra a pillanatra, amikor bennem felötlött az, hogy legyen egy nemzetiségi minisztérium a szövetségi kormányban. December 1-én vagy 2-án, nem emlékszem rá pontosan, szerdán volt. Ezek a szerdai napok érdekesek, két szerdán volt Adamec-beszéd, az egyik, azt hiszem, 1-jén, amikor Adamec tartott egy beszédet és ott bejelentette azt, hogy igen, meg kell reformálni kormányt, a kommunisták megígérték azt, hogy kormányátalakítás lesz, mert november 29-én kikerült az alkotmányból a CSKP vezető státusza, egyeduralma. Ez volt az egyik szerdai beszéd, ami csődöt vallott, mivel csődöt vallott Adamec, nem a beszéddel, hanem azzal, amit csináltak. A következő szerdán is tartott egy beszédet, 6-án. Ez a 6-i Adamec-beszéd, ez egy bődületes beszéd volt. Evidens volt, hogy Adamec nem fogta fel, hogy milyen szintű kormányátalakítást kértünk tőle. Ő azt hitte, közölte is Havellel az egyik találkozón, hogy ő középre tud valahogy kerülni ebben az egészben. Tételesen úgy, hogy rekonstruálja a kormányt, átadja valakinek, aki a három forradalmi mozgalom számára hitelesebb és ő pedig becsúszik Flusák helyére köztársasági elnöknek. Ezt a javaslatot tette Adamec. Magyarán ő visszalép, a kormánnyal csináljanak szinte amit akarnak, de ő legyen a köztársasági elnök. Flasonló javaslatokat kaptunk a szlovák kommunista kormánnyal folytatott tárgyalásokon, felajánlkoztak, hogy ők szívesen dolgoznának velünk, s maradhatnának miniszterek, hiszen ők jó fiúk lényegében. De Adamecnek ugye nem jött be ez a számítása, hogy ő valahol ebből jól jöjjön ki köztársasági elnökként. Mert a másik szerdán elhangzott beszé-649

SZIGETI LÁSZLÓ