Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)

Szigeti László

rémültünk, hogy mit tegyünk. Elkezdtünk erről beszélni, de én emlékszem Martin Bútorának a kemény arcára, amikor ez a hír megjött, az enyém is ilyen lehetett, meg valószínűleg Jano Budajé is, ez talán 25-én volt. Én nem jöttem haza minden nap, ha ott maradtam, vagy a Jano Langošnál aludtam, vagy Budajnál. (...) Tehát én náluk szoktam aludni meg másoknál is, amikor nem jöttem haza. És egyszer, azt hiszem 25-én, jöttem haza az éjfélivel és gyalog jöttem ebbe a lakásba, ez jó másfél kilométer. És végig kísért engem olyan 10-15 méter távolságból - elég közelről - két férfi. Egészen idáig elkísértek, tudatosan. Ez kétszer történt meg. Attól kezdve viszont, amikor a Szövetségi Parlamentben törölték CSKP KB vezető szerepéről szóló passzust, már többet nem történt ilyen. Akkor én nagyon megnyugodtam, az nekem fordulópont volt. Úgy érzékeltem a VPN-en belül is, hogy sokan nem értik, mi ez. Voltak, akik nem értették. Micsoda fordulat ez, hiszen most már mondhatsz, amit akarsz. Már nem lehetett bevetni a hadsereget, hogyha a CSKP KB-t szidtad. Addig elvileg lehetett volna, mert az alkotmány abszolút státuszt, totális státuszt garantált a CSKP-nak. Emlékszem, hogy ez nekem nagyon nagy megnyugvást jelentett. Amikor jött Havel és nekem is mennem kellett volna a Nemzeti Színházba, hogy üljünk fel Havel mellé, emlékszem, iszonyú nyugalom töltött el. A pozsonyiaknak könnyű volt, mert mindig otthon aludtak. De nekem olyan kis gyerekeim voltak, 6 és 3 évesek, akikkel úgy szerettem együtt lenni - és én azt mondtam, no jön Havel, de nekem mindegy, én hazamegyek. És emlékszem, még úgy vettem az utat, hogy kijöttem a Leningradskáról s láttam, hogy a Nemzeti Színház tömve volt, előtte emberek. Azt nem bírtam ki, hogy elégtételt ne vegyek, ne menjek el a színház mellett. Baktattam a buszra, korai buszra, a 8 órásira. Soha nem értem haza olyan korán. No, ezek már tudják, hogy mit csinálnak, gondoltam és jöttem haza. Az volt az első eset, hogy hazafelé menet az a két pasi nem követett. Ez volt az a nap, amikor ez a megfigyelés megszűnt. (...)- Most 2009-ben vagyunk, elég feszült most a magyar-szlovák viszony, volt akkor ennek a forradalomnak ilyen vonatkozása belülről? Ott bent a VPN-ben milyen nemzeti dimenziója volt? Volt ott vita, miért lép fel egy magyar a színpadra, miért fog beszélni? Előjött ott ez abban az eufóriában, vagy az egy kivételes állapot volt?-A zért voltak erről viták. Nagyon sok arca volt a láthatatlan, belső VPN-vezetésnek. Volt egy arca, amit kívülről láttatott, de a napi munkában nagyon sokszor felfedezhető volt egy gesztus, egy félmondat, amely megkérdőjelezte azt, hogy miért is van itt ez a pasas. Mit akar ez a magyar. Igazából, nekem volt egy olyan érzésem, hogy Kňažko nem örül, hogy olyan gyakran vannak ott magyarok. Bútora, Fedor Gál - ők ezt végig mindannyian támogatták, természetesnek tartották a jelenlétünket. Azt tudom, hogy ki kellett harcolnod egy pozíciót, hogy hiteled legyen és azáltal elhitesd azt, hogy jogosan vagy ott és amit mondasz, az igaz. Akkor, amikor azt mondtad, hogy itt fel kell lépni a magyaroknak, mert 10 százaléknyi magyar van, s ezt el is fogadták, e mögött munka van. Meg kellett győzni őket. Emlékszem, szinte minden nap szurkoltam, hogy ez sikerüljön. Hogy Dél-Szlovákiából is legyenek ott vállalatok, vállalati képviselők. Sikerült aztán Konrád Gyurit áthozni. Figyelni kellett arra, hogy a tüntetéseken olvassunk be magyar vonatkozású szövegeket is - mert kaptunk táviratokat, amelyek a ko-647

SZIGETI LÁSZLÓ