Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Bugár Béla
mindjárt be is írtak. Na most a munkában, a főiskola után kerültem összetűzés- 63 be, mert ott valami kiküldött volt a ZTS-beli közgyűlésen, és valamiről beszéltünk, és elmondtam a véleményemet. Az illető fölugrott, hogy azt nem lehet, azt nem szabad megengedni, ide csak előre leírt véleményekkel lehet jönni. Ezen csúnyán összerúgtuk a port, mert elmondtam, menjenek a fenébe, hát honnan tudjam én előre, hogy ki, mit fog mondani, arról mondok véleményt, ami ott elhangzik. Azt hiszem, ez már 85-ben lehetett, akkor már érezték az előszelét 89- nek, tehát senki nem csinált ebből problémát. (...) A főmérnök valahogyan fölfigyelt, s fölajánlotta 87-ben, hogy lépjek be a pártba. Már akkor valami kivétel kellett, hogy 30 éves korig, vagy valami, már nem emlékszem. Én mondtam neki, hogy elnézést kérek, de én nem hiszek az önök ideológiájában, én egy mélyen érző, vallásos ember vagyok. Azzal váltunk el, hogy gondoljam meg. Aztán eldöntöttem, hogy nem. Nem nyírt ki. Lehetett volna lehetősége, mert egy cégnek a főmérnöke, az káder volt. Azóta találkoztam vele többször, egy külföldi céget képvisel, és nagyon jó helye van. Tehát volt egy próbálkozása, neki nem jött be, de ennek ellenére megúsztuk. Ha azt mondanám, hogy azonnal főiskolára akartam menni, akkor hazudnék, azt tudom, hogy sokáig téma volt, hogy most már hova jelentkezzek. Szüleim, sem az anyám, sem az apám nem járatos abban, hogyan lehetne, mi az a terület, ahol jobban megtud az ember kapaszkodni, csak azt tudtam, hogy tanulni szeretnék. Akkor döntöttük el, hogy akkor gimnáziumba menjek, mert ott még mindig eldönthetem, hogy választok valamilyen szakot, vagy pedig megyek főiskolára. Hála istennek, a szüleim azt hiszem, a nagybátyám példájából tanulva azt mondták, hogy tanuljatok, mert a tanulással sok mindent el lehet érni. Úgyhogy nem volt az, hogy minél hamarább szakma legyen, dolgozzatok...- A gimnáziumban volt valamilyen meghatározó élményed?- Mint afféle gyerek, persze hogy elmentünk például Kelet-Németországba, Berlinbe, cserebrigád-akció, tehát az ottaniak jöttek ide, mi meg mentünk oda dolgozni a gyárba. Akkor én nagyon vékonydongájú, 54 kiló voltam, és tudom például, hogy 90 keverést kellett csinálni egy műszak alatt. Ez 360 kiló homok volt, amit például, mikor a homokozónál voltam, a 360 kg homokot bele kellett rakni egy ilyen kétkerekű, nem talicska volt, hanem egy ilyen toló szerkezetbe, s ezt kilencvenszer kellett megcsinálni a nyolc órás műszak alatt Ezzel el kellett menni körülbelül 50 métert, és el lehet képzelni, hogy lógott a nyelvem, de nem adtam fel. Akikvelünk voltak tanárok, a végén megmondták - az egyik még mindig a somorjai gimnáziumban tanít, nemrég beszéltem vele -, hogy ők azt hitték, másnap én ki fogok dőlni, de bennem megvolt, hogy azért is. Mert megint bejön, a nagyszüleimtől azt a példát kaptam, hogy minden helyen helyt kell állni. (...)- Szlovák barátaid a gimnáziumban?- Nem mondhatnám, hogy voltak szlovák barátaim. Persze már akkor, mint afféle érdeklődő gyerekek, olvasgattuk a napi sajtót, vagy néztük a televíziót, a tévéhíradót, de azt is meg kell mondani, hogy az iskolában, majdnem 99%-ban, csak a magyar televíziót nézték. Pedig már akkor lehetett az osztrákot és a szlo-BUGÁR BÉLA