Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Sándor Eleonóra
SÁNDOR ELEONÓRA 560 tótörvény és az alapvető szabadságjogokról szóló törvények, ezeket már ebben az időszakban meghoztuk, tehát még az első szabad választások előtt. Az emlékezetemben, azon túl, hogy nagy élmény volt részt venni ezeknek a sarkalatos törvények megalkotásában, leginkább a választási törvény ragadt meg, főleg azért, mert ezek közül a sarkalatos törvények közül ez volt az, amely kapcsán már az új parlamenti képviseleten belül is kialakult egy komoly vita. Az én második hatalmas konfliktusom az Új Szóval, meg Popély Gyulával, Duray Miklóssal, Vitéz Erikával, Sidóval éppen e körül volt. A csehországi képviselők között felmerültek olyan vélemények, hogy meg kellene próbálkozni a többségi képviseleti rendszer bevezetésével, szemben az arányos képviseleti rendszerrel, amit én is képviseltem, és amit aztán végül is elfogadtak. Popély Gyuláék, akik ezt ellenezték, nekik formálisan részben igazuk volt abban, hogy akkor még nem veszítette hatályát az 1969-as 144-es alkotmánytörvény, amelyik arról szólt, hogy a kisebbségeknek számarányos képviseletet kell biztosítani a parlamentben, de nyilvánvaló volt, hogy ezt a demokratikus viszonyok között a régi módon képtelenség biztosítani. Popély Gyula volt az, aki a többségi képviseletű, tehát az egymandátumos körzetek mellett szólalt fel, Duray Miklós felszólalásának pedig az volt a lényege, hogy a választójogi törvény adjon lehetőséget a társadalmi szervezeteknek is a választásokon való indulásra, illetve aztán voltak olyan javaslatok is, hogy mit tudom én, a kisebbségi pártokra ne vonatkozzék az 5%-os parlamenti küszöb, meg hasonlók. Én ezeket a véleményeket abszolút marhaságoknak tartottam. Ennek ellenére egy nagyon visszafogott fölszólalásomban azt mondtam, hogy igen, a kisebbségi képviselet az egy komoly politikai kérdés, amit majd biztosan meg kell oldani. De akkor már nagyon rövid idő volt hátra a választások elképzelt időpontjáig, és azt mondtam, hogy az arányos képviseleti rendszer az mégiscsak olyan, ami esélyt ad a kisebbségi képviselet megszerzéséhez is, ezért az FMK támogatja a törvényttervezetet. Na ekkor aztán kaptam az Új Szótól. Duszának volt egy nagy cikke, amiben elmondta, hogy soha egyetlen magyar se, soha erre az emberre, akit úgy hívnak, hogy Sándor Eleonóra, soha, soha, soha ne szavazzon. Aztán két évvel később, négy évvel később meg pláne már minden magyar párt foggal-körömmel harcolt azért, hogy maradjon meg ez az arányos képviseleti rendszer. Azért emlékszem erre annyira, mert akkor iszonyú dühös voltam. Emlékszem, hogy amikor a Moravčík-kormány idején készült egy kisebb módosítása a választójogi törvénynek, akkor a baloldal vetette fel, hogy kerüljön bele egy olyan paragrafus, hogy a kisebbségi pártokra ne vonatkozzék a parlamenti küszöb. Az Együttélés Duray Miklóssal az élen volt az, aki azt mondta, hogy isten ments, hát nem lehet meghatározni, hogy mi az, hogy kisebbségi párt, és akkor így minden párt elindítana egy kisebbségi pártot, és azok küszöb nélkül bejutnának a parlamentbe. Én ezt már 90-ben mondtam, de akkor még ezt nem hitték el. Úgyhogy ez egy hatalmas elégtétel volt nekem, hogy az összes magyar politikus foggal-körömmel harcol azért, hogy maradjon meg az arányos képviseleti rendszer úgy, nagyjából olyan formában, ahogy az 90-ben belekerült a választójogi törvénybe. Ez a konfliktus a választójogi törvény körül ki is jelölte a különbségeket az FMK és az éppen alakuló Együttélés politikai felfogása között, hogy ezeket az országos politikai kérdéseket hogyan közelítettük meg. Aztán voltak persze még nagyon szép pillanatok az egyes törvények körül, amit most már nem tudom, hogy még ebben az időszakban, vagy már az első választások után születtek-e meg, mint a bíróságon, tehát a peren
