Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)

Neszméri Sándor

NESZMÉRI SÁNDOR

474 ra is, de amikor összehívtuk a Csemadokban azt a tanácskozást, amelyen részt vettek az említett lapok főszerkesztői és helyettesei, akkor az Új Szó részéről egyfajta elutasítás jelentkezett.- Miért Új Szóban gondolkodtatok, miért nem egy másik napilapban? Ezzel tulajdonképpen egy vitának lehetett volna véget vetni, hiszen akkor az Új Szó körül is folyt a vita, hogy csak egyetlenegy napilap van, amely elég nehezen tudta magát meghatározni.- Én azt hiszem, hogy azért, mert akkor a Nap sikertelen próbálkozása ott állt mögöttünk, tehát tudtuk azt, hogy nem olyan egyszerű a piacon elindítani pénz nélkül, mert ha lett volna rá pénz vagy megfelelő háttér, akkor nyilvánvalóan meg lehetett volna oldani, de egy ilyen pici piacon, mint amilyen a szlovákiai magyar piac, tőkeháttér nélkül nem lehetett volna fölvállalni. (...) A Csemadok többszörösen deklarálta a pártok felettiségét, tehát hogy semmilyen párt mellett nem kötelezi el magát, ezen belül, a Csemadokon belül ez egy önálló gazdasági egység lett volna, amelyiket nem felügyelte volna a Csemadok semmilyen szerve, olyan gazdasági egység lett volna, aminek gazdasági alapokon kellett volna működnie. Úgy gondoltuk, hogy ez megoldja az Új Szó problémáját is. Tehát ha az Új Szó elvállalta volna azt a szerepet, hogy a Hont kiadón keresztül jelenik meg, ez egyfelől az Új Szónak adott volna mozgásteret arra, hogy minél gyorsabban letisztítsa önmagát, hogy így mondjam. Másfelől pedig a meglehetősen jó gazdasági eredményei miatt, a magas példányszáma miatt, és ismétlem, akkor már kezdtek az árak elindulni fölfelé, magyarán mondva, de úgy is fogalmazhatnék, hogy a piacgazdasági feltételek kezdtek kialakulni a sajtópiacon is. Én úgy gondolom és úgy gondoltuk akkor is többen, hogy az Új Szó lehetne az a Vasárnappal együtt állami támogatás hiján, különböző alapítványi segítségekkel, koncentrált reklámtevékenységgel, koncentrált reklámszerzési tevékenységgel, végül is a kiadó meg tudna állni a saját lábán. Ez volt az elképzelés, de az Új Szó azt mondta, hogy nem. Innét tulajdonképpen el kezdett omlani az egész koncepció azzal, hogy rögtön utána kimondta az ifjúság is, hogy nem, és a Diákhálózat, Somogyi Szilárdék gyorsan alapítottak egy diákkiadót. Ott volt a lehetőség arra, hogy a Kis Építő, Tábortűz a Honinál jelent volna meg, a Nő és a Hét. Akkorra már teljesen egyértelmű volt, hogy a Smena kiadó is lemond a lapjairól, és a Živena is lemond a Nőről. Olyannyira közismert volt ez a tény, hogy a Nőszövetség alelnökasszonya el is jött a Csemadokba Grendel Ágival, aki akkor a Nő főszerkesztője volt, arról tárgyalni, hogy még mindig meg tudjuk oldani, mert akkor még élt az a törvény, hogy a tömegszervezetek között gazdasági szerződéssel átvinni a vagyont. Ez azt jelentette volna, hogy tulajdonképpen nem kellett volna semmit sem kifizetni, és kompletten, ahogyan van a Nő, a teljes vagyonával, fényképezőgépeivel, írógépekkel, könyvtárral, mindennel együtt átadták volna a Csemadoknak. Hogy közben mi történt, ezt nem tudom megmondani. Tény az, hogy egyszer csak a Grendel Ági elkezdett tárgyalni Dobossal. Azzal a Dobossal, aki végig ott volt a Csemadok elnökségében és támogatta a Hont megalakulásának a gondolatát. A megbeszélésen ott volt a Madách Kiadó részéről Szabó Géza, aki melegen üdvözölte a Csemadok elképzelését, hogy a Hont Kiadóba tömöríti a sajtót és megmenti. S egyszer csak Dobos azzal állt elő, hogy mit kell itt hülyéskedni holmi Hontokkal meg miegyebekkel,