Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Németh Ilona
- Mit jelentett a betiltás?-Az azt jelentette, hogy a fesztivált betiltották. Úgy elöntöttünk a Rokkóval, hogy ennek ellenére megtartjuk. Az úgy volt, hogy Rokkót felhívták, kaptunk egy hivatalos értesítést, hogy ezt a fesztivált nem lehet megtartani. És akkor leültünk, és azon gondolkodtunk, hogy most mi történhet, ha megtartjuk. S úgy döntöttünk, hogy most ezt kipróbáljuk. És meglátjuk, hogy mi az, amit nem lehet megtartani, hogyan nem lehet valamit megtartani. Az igaz, hogy abban az időben mi már más generáció voltunk, és nem voltunk beijedve egyáltalán, kerestük a cselekvés határait, ami egészen más volt, mint a korábbi generációknál. Azt gondoltuk, hogy meglátjuk, majd ha elvisznek, hát elvisznek, a korábbi értelmiségben benne élt a gát, amit a korábbi keményebb idők alakítottak ki, meg az önmaguk által kreált mítosz, hogy meddig lehet elmenni, mit nem lehet, mit nem szabad. Én tudtam azt hogy a Rezső bácsit rendszeresen bevitték, vagy hogy a Szigetit be szokták vinni, hogy a Durayval ez meg az történt. Ezt lehetett tudni. Viszont nem volt személyes tapasztalatunk ezzel. És a Stúdió értében is csak annyi történt, hogy a kiadványokat elkobozták. De az, hogy olyan atrocitások értek volna bennünket, hogy mondjuk egzisztenciálisan ellehetítettek volna, nem fordult elő. Egyébként sem volt egzisztenciánk...- A Stúdió érté nemcsak az újvári közegben, hanem úgy-általában Szlovákiában meg hát Közép-Európában is komoly szerepet játszott.- Igen. De ez folyamatosan alakult ki, mert ez amolyan „népművelő” szándékkal született, azzal, hogy a művészetnek olyan ágait, amiről egyáltalán fogalma sem volt a közönségnek, be kell mutatni... Azzal kezdtük, hogy ki kell nevelnünk a közönségünket. A közönségnevelés az úgy zajlott, hogy jártunk városról városra, mint a vándorzenészek, vándorcirkuszosok, és a klubokban bemutattunk bizonyos előadásokat, hívtunk külföldről performereket, zenészeket, és ezekhez közönséget szerveztünk. És amikor már sok fellépésünk volt, meg közönségünk, akkor próbálkoztunk a fesztivál megszervezésével. Ez egy év alatt lezajlott. Népműveléssel kezdődött, aztán azzal folytatódott, hogy összehozzuk a szlovákokat, cseheket a magyarokkal, és aztán ez volt tágítva folyamatosan egészen addig, hogy a 10. fesztivál már Csehországban, Magyarországon és Szlovákiában zajlott rengeteg ország művészeinek a részvételével.- Miből finanszíroztátok mindezt?- Koldulásból. Különböző JRD-kbe mentünk a Rokkóval, és mondtuk, hogy 2000 korona, 1000 korona, 5000 korona kellene, és így össze lett lejmolva, és ez független volt az államtól hosszú ideig. Aztán később alapítványi támogatásokat kapott. És maga a város Érsekújvár is kis mértékben támogatta.- És a szövetkezetek adtak?-Adtak, azért, mert akkor már szokás volt a művészeket támogatni. Valamilyen romantikus érzésből, másból nem tudom elképzelni. Pl. olyan is volt, a Pisch, aki a tejfalui szövetkezetnek volt a vezetője, odaszólt a járási pártbizottságra, 443 NÉMETH ILONA
