Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Németh Ilona
NÉMETH ILONA 438 port leszűkült, azok, akik valamilyen módon a művészettel foglalkoztak, azok maradtak, de az Oszkár, a Tibor, Nagy Adri, a Marián, én, Ág Zsóka, meg az Ildikó eléggé összetartottunk. És a Szigeti meg Bodnár Gyula elkezdte közölni a rajzaimat az Új Szóban. Érdekes, ahogy ezek az emberek, akik olyan 40 év körüliek lehettek, vagy 33 fölött, mennyire befogadtak bennünket, a Tóth Laci, a Barak, a Mészáros Karcsi, Bereck Jóska, a Szigeti, a Bodnár, Varga Imre, Kulcsár Feri az egész irodalmi társaság. Ez nagy hatással volt ránk abban az időben.- A tehetségedet mikor fedezted föl? Mikortól kezdtél el rajzolni, alkotni.- Rajzolni mindig, és valamit csinálni mindig. A babaruha varrással kezdődött. Ez olyan kettősség volt, mert rengeteg sok mindent csináltam. Volt egy ilyen bábjátszó körünk, az első Duna Menti Tavaszt mi nyertük meg a bábszínházzal. Százszorszép Bábszínház volt a neve. Mindenféléket csináltam, nemcsak rajzoltam. A gimnazista évek alatt jártam rajziskolába, aztán Nyitrán jártam a Kiss Sándorhoz. Az utolsó két évben már tudatosan készültem a felvételire, és közben ezeket a tollrajzokat csináltam, amiből nagyon sokat leközöltek. Ilyen szempontból elég szerencsém volt a Lacival, hogy ő ezeket nyilvánosságra hozta, és nem a fióknak rajzoltam elég fiatalon, de ennek lehet hátránya is, de én inkább az előnyét láttam akkor, amikor ezek megjelentek.- És akkor Budapest. Azt mondtad, hogy nem szakadt meg a kapcsolat Budapest és Szerdahely között.- Igen, de ez úgy volt, hogy nem Pestre akartam menni eredetileg, hanem Lengyelországba, csak akkor volt a Szolidaritás, és nem engedtek Lengyelországba plakáttervezésre. Maradt Budapest vagy Leningrad. És akkor Budapestet választottam. De ez kiváló hely volt olyan szempontból, hogy abszolút nyitott volt. Amikor elmentem, akkor a kört, igen, itt hagytam, de a folyamatos kapcsolat megmaradt. Hunčľk Péter mondta nekem akkor, ide figyelj, haza ne gyere Magyarországról, menjél el, és soha vissza ne gyere. Egyszerűen nem értettem, hogy mit mond. Ő már tapasztaltabb volt, akkor már látta azt, amit most már én is látok, ezt ő már akkor teljesen világosan látta. Arra gondolok, hogy más országban, főleg abban az időben más, ott több lehetőség volt, mint az akkori keleti blokkban. Magyarország abban az időben mindenképp szabadabb országnak volt mondható, mint Csehszlovákia. Ő azt mondta, hogy nem szabad ide visszajönni. De anynyira erős volt az itteni közeg egyébként, hogy minden héten hazajártam.- Egyébként ott milyen tanítóid voltak? Szakmailag is meg emberileg is.- Kiválóak. Ez nagyon érdekesen alakult, mert ugye én itt képzőművészettel foglalkoztam, viszont ott csak iparművészetire lehetett menni. Tehát oda mentem. És ott a szemlélet annyira ipari szemlélet volt, tehát ez a szolgáltatási szemlélet, hogy ott a képzőművészetet lenézték. Annak az egyetemnek akkor az volt a szellemisége, lehet, hogy ez túlzás, de akkor úgy éreztem, hogy a művészet az abszolút hiábavaló, az a fontos, ami használható valamire. Ez annyira erősen megvolt, hogy bár én képzőművészként mentem oda, az egész budapesti tartózkodásom alatt soha nem léptem át a képzőművészeti akadémia küszöbét. Nem
