Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
A. Nagy László
. NAGY LÁSZLÓ 422 későbbiekben, hogy élő társadalmi kérdésekkel, társadalmi önismerettel foglalkozott a történelem, az irodalomtörténet, a néprajz, a nyelvészet, a társadalmi önismeret oldaláról. Ettől is fontosabb volt az, hogy a mai szóhasználattal élve, projektek, tervek fogalmazódtak meg, megalakult a Gyűjtemény szerkesztőbizottsága, Popély Gyula, Vadkerty Katalin, Püspöki Nagy Péter, Varga Sándor, Liszka Jóska és mások részvételével. A későbbiekben ezek köréből alakult meg a Független Magyar Kezdeményezés egyik meghatározó csoportja. Emberileg számomra nagyon kellemes volt, és azt a társadalmi elszigeteltségi érzést, ami bennem akkor kialakult, enyhíteni tudta. Eközben kialakult egy kapcsolatrendszerem azzal a pozsonyi környezetvédő társasággal akik magukat Bratislava nahlasnak (Pozsonyról Nyíltan) nevezték, akik egyrészt aktuális környezetvédelmi problémákat fogalmaztak meg, másrészt pedig, megint csak mai megfogalmazásban mondanám, hogy Pozsonynak azt a multikulturális történelmi hagyományát tekintették magukénak, amit ma már természetesnek gondolunk sokan, de akkor ez egyáltalán nem volt természetes, olyan oldalról közelítették meg az aktuális problémákat, ami egy objektív társadalmi és történelmi beágyazódást jelentett. Ez a társaság az akkori szlovák társadalmon belül a félig legális félig illegális ellenzék egyik gerincét képezte Szlovákiában az egyházi és a politikai ellenzék mellett. Én akkor kerültem kapcsolatba Mikuláš Hubával, Peter Tatárral, Pavel Šrémerrel. És mivel Magyarországon is abban az időben működtek hasonló környezetvédő és társadalmi programokat is megfogalmazó hasonló társulások, mint a Duna Kör vagy éppen a SZETA. Az én szerepem az volt, hogy kapcsolatot alakítottam és tartottam velük, másrészt pedig az összes aktuális dokumentumukat lefordítottam magyarra, és ezt Magyarországon is terjesztették. Aminek a kockázata is megvolt abban az időben, éppen olyan nem kívánatos társaság volt, mint bármelyik más ellenzéki szervezet az akkori időkben. 1989 novemberében-decemberében ezekkel a szlovák fiatalokkal, értelmiségiekkel találkoztunk a Nyilvánosság az Erőszak Ellen mozgalomban. Úgyhogy megvoltak azok a személyes kapcsolatok és a kölcsönös bizalom is egymás iránt, volt mire építeni.- 1988. július 16-án volt Nagy Imre és társai újratemetése. Volt ott néhány szlovákiai magyar is a Hősök terén, te viszont kiemelt helyen voltál, díszőrséget álltái a koporsóknál.- Hát ez a véletlen műve volt. Mondtam már, hogy Bába Iván, aki a 70-es évek elejétől Magyarországon élt, Eötvös-kollégista volt Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, és az akkori magyarországi magyar irodalom körében csoportosuló személyiségek fölkarolták az Eötvös Kollégiumon belül a határon túli magyarokat, így köztük a sógoromat is. Magam is jártam az Eötvös Kollégiumba Végh Lászlóval, bennünket az akkori egyetemi KISZ-titkár, Bakos István hívott meg és szervezett be az Eötvös Kollégiumba. Járt oda Kosa László néprajzos, Kiss Gy. Csaba irodalomtörténész ás mások. És Iván ebbe a társaságba került be, és aztán azok a kapcsolatok a továbbiakban már a maguk útján haladtak. Ennek logikus következménye volt, hogy később politikai és társadalmi szerepet vállaló magyarországi ellenzéknek a gyújtópontjába került ő is. Visszatérve ahhoz, hogy én hogyan kerültem Nagy Imre újratemetésére, illetve abba a díszőrségbe. Amikor alkalmanként Magyarországra sikerült átjutnom, akkor úgy