Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)

Molnár Imre

lem, szóval mindenféle téma volt. Ez úgy történt, hogy hazulról megkaptam a lis­tát, hogy kit mi érdekel, és én itt megszerveztem az előadókat, az időpontokat egyeztettem, tehát volt egy ilyen oda-vissza dolog. Azáltal, hogy én lemondtam a csehszlovák állampolgárságról, hontalanként éltem. Volt egy útlevelem, hon­talan útlevél, nem mehettem Csehszlovákiába, csak akkor, ha két hónappal előtte bejelentettem az időpontot, hogy mikor mennék. Tehát egyszer-kétszer megcsináltam, aminek az volt a következménye, hogy nagy erőkkel vártak en­gem a határon, akár Ipolyságnál mentem át, akár vonattal. Ott már le volt adva a nevem, mindenféle tortúrákon kellett átesnem.- Azt nem értem, hogy szóval egyértelmű volt, hogy a csehszlovákoknak nem tet­szik, amit csinálsz, de itt Magyarországon ugyanolyan veszélyes volt ez. Vagy itt azért mégsem annyira? Tehát magyar részről nem kaptál figyelmeztetést, hogy már most le kellene állni?- Szegeden nagyon sokszor. Szegeden a barátaim többször mondták azt, hogy most jönnek hozzám be, hogy letartóztatnak, elvisznek házkutatás lesz. Egyszer sem történt ez meg. Amikor a Duray Miklós pere volt, akkor - már nem tudom, hogy hontalanként, de azt hiszem, nem hontalanként, de csehszlovák polgár­ként - átmentünk, és ott voltunk Tóth Karcsival együtt, ketten-hárman diákok ott voltunk a tárgyalóterem ajtajában. Engem még meg is bíztak akkor az emberek az ellenzéki vonalból, hogy menjek, és mondjam el, mi történik ott, hogy ha le­het, vegyek részt a tárgyaláson. És ez is egy óriási kockázat volt akkor, mert ha az ember odamegy, nyilvánvaló, hogy ott iszonyatosan sok titkosrendőr van, és bejutottam a tárgyalóterembe. Ez eléggé kevés embernek sikerült, benyomakod­­tam a tárgyalóterembe, és ott voltam abban a pillanatban, amikor félbeszakítot­ta a bíró a tárgyalást, mert bejött valaki, és a fülébe súgott a bírónak valamit, és az abban a pillanatban megszakította a tárgyalást, és'az nem folytatódott so­ha többet. Utána, amikor visszajöttem erről a tárgyalásról, akkor a magyar el­lenzékiek egy csoportja, Bába Iván, Hamburger Misi, mások, vártak az állomá­son, meg Benda Gyula, nem tudom, még ki volt ott. Vártak az állomáson a vo­natnál, hogy mi történt. (...) Isteni csodának tartom, hogy egyszer sem hívtak be, nem próbáltak beszervezni Magyarországon, s ez nekem valahogy egy biz­tonságot is adott. Én akkor ijedtem meg igazán, amikor ez a durva hangú és ar­cú konzul, aki mellesleg később Havel elnök biztonsági tanácsadójaként buk­kant fel a rendszerváltás után, az én legnagyobb megdöbbenésemre. Szóval én akkor ijedtem meg, amikor ez engem fenyegetni kezdett, kilátásba helyezte, hogy mi minden vár rám. Én valahogy úgy éreztem, hogy Magyarországon itthon vagyok, és az itthoniak engem nem bánthatnak különösebben. Még akkor sem, amikor megszerveztem a nyári szabadegyetemet, amit Csopakon, a Balaton partján tartottunk 85-ben vagy 86-ban, nem tudom már pontosan, ahova buda­pesti ellenzékiek jöttek le, és a tábor a szegedi diákok, tanárok, fiatalok részé­re volt. Voltunk vagy százan. Hát ez is egy óriási szervezőmunka volt. Lejött oda a Konrád György is, Bence György is. Két rendőrautó állt ott a nyaraló előtt, ami­nek az udvarán zajlott ez a szabadegyetem. És itt most, hogy a dokumentumok a kezembe kerültek, a megfigyelési anyagok, egyértelműen látszik, hogy tényleg nagyon sok mindenről tudtak, amit csináltam. (...) Duray nyomán már létrejöt­tek olyan csoportok, főleg illegális csoportok Szlovákiában is, amelyek tulajdon-403 MOLNÁR IMRE

Next

/
Oldalképek
Tartalom