Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Molnár Imre
MOLNÁR IMRE 392 - Igen, született két öcsém. (...) Az anyám volt a családfenntartó, neki kellett a pénzt beosztani, neki kellett a családi háznak az építését irányítani, ő szervezte a munkásokat és így tovább, és hát minden, ami tragédia történt, azt egyedül viselte otthon a családban. Tehát az anyám nem akarta, hogy mi is erre a sorsra jussunk, ezért neki köszönhetjük, hogy tanultunk, hogy továbbtanultunk, így jutottam el én is a gimnáziumba, és bár elég közel van Ipolyság a falunkhoz, mégis megengedték a szüleim, hogy kollégiumban lakjam. Tehát egy viszonylag független életet éltem már a gimnázium első osztályától kezdve. (...) A gimnáziumba olyan tanáraink voltak, akik többnyire alkalmazkodtak ahhoz a rezsimhez, ami volt, és egy-két tanár volt csak, akivel lehetett beszélni arról, hogy mi van, suttyomban, titokban. Ezeket a tanáraimat mostanáig ismerem, szeretettel emlékezem rájuk.- Név szerint is akkor megemlítené őket?- Vas Ottó, Korpás Pál, Láncos Tamás, Piri Lajos, de igazán mondom, egy kezemen megszámolhattam volna. A többségük hallgatott vagy neutrális volt, és hát a másik része természetesen, körülbelül az egyharmad aránya volt, akik elég erősen, harcosan igyekeztek bennünket átnevelni különböző eszközökkel, amiknek mi egyértelműen megpróbáltunk ellenállni. Ilyen volt akkor a SZISZ, ilyen volt az ateista kör, a Szovjet Baráti Társaság, a jó isten tudja még, micsodák.- Tagja volt valamilyen szervezetnek?- A SZISZ-nek automatikusan mindenki tagja lett még a nyolcadik osztályban vagy mikor. Másik dolog az, hogy az ember hazament a falujába gimnazistaként, és mocorogni kezdett. Ezt én küldetéstudatnak éreztem, hogy ha én tanulok, akkor amit tudok, azt a falumban is átadhassam. Volt a gimnáziumban egy színjátszó kör, én is tagja voltam a Vas Ottó vezette irodalmi színpadnak, s ezt megcsináltam otthon is a faluban. Összeszedtem a fiatalokat, és szerveztünk egy színjátszó kört. Korpás Árpád egy olvasókört vezetett, amely nagyon sokat adott nekem. Az én világnézetem tulajdonképpen ott alakult ki. Ezt otthon én is megcsináltam. Emlékszem, hogy munkásgyerekekkel a faluban megrendeltettem a Nagy Világot, a Forrást meg a romániai Igaz Szót. (...) Amikor a gimnázium után nem vettek fel főiskolára, katonának kellett mennem, és Eperjesre kerültem 1976-ban, mert előtte még egy évet, fél évet dolgoztam Losoncon a siketnéma gyerekek iskolájában nevelőtanárként. (...) A katonaságtól jelentkeztem aztán a pozsonyi egyetemre. Verseket írogattam, már gimnáziumi éveim alatt közölte egy-két versemet az Új Ifjúság. (...) Jelentkeztem a magyartanszékre Pozsonyba, és oda fel is vettek a gimnázium után. (...) Viszont a Charta 77 után már megindult Szlovákiában is a Szlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottságnak a tevékenysége, tehát ilyen szempontból tulajdonképpen már elsős egyetemistaként, tehát a két év katonasággal a hátam mögött, nagyjából tisztában voltam azzal, hogy mi történik ebben az országban, és meggyőződésem volt az, hogy itt tenni kell valamit. Többféle eszköze volt ennek: legális, illegális. Legális eszköze volt a pozsonyi József Attila Ifjúsági Klub, melynek rögtön aktív részese, majd elnöke lettem; tervezője, ügyvivője, mindenese. Tehát ez volt a hivatalos forma, ahol a diákságot megpróbáltuk valamiféleképpen összekovácsolni. A másik az, hogy fölvettük a kapcsolatot azokkal az
