Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Lacza Tihamér
LACZA TIHAMÉR 364 ul Duray Miklóssal, mert ő volt akkor a szlovákiai magyarság vezéralakja. Nem sokan ismerték őt korábbról, legföljebb a nevét, és hát kíváncsiak voltak az olvasók is, hogyan gondolkodik, és hogyan látja a dolgokat. Ő nagyon sokszor megszólalt a lapban interjúalanyként és persze más politikusok is. Igyekeztünk az FMK politikusaival beszélgetéseket készíteni. Sokszor előfordult, hogy például Duray Miklós esetleg mondott valamit az FMK címére, akkor az FMK szükségét érezte, hogy reagáljon ezekre a dolgokra. így aztán helyet kaptak a lapban az ő válaszaik is. Volt egy-két ilyen eset, de éppen abból kifolyólag, hogy a lap nehézkesen jelent meg, ezek a válaszok elég későn láttak napvilágot. Ez eléggé rugalmatlanná tette a lapot. A másik oldalon azért igyekeztünk sorozatban olyan dolgokkal foglalkozni, amelyek valamilyen módon az önismeretünket szolgálták. Ezt már korábban is csinálta ez a lap, bizonyára emlékszel rá és sokan mások is: annak idején 1976-ban elkezdtünk egy néprajzi sorozatot a lap hátsó borítóján. Szerénytelenség nélkül állíthatom, ennek az elindítója én voltam. Ott bemutattunk a népművészettől kezdve a népviseleteken át sok olyan dolgot, ami a szlovákiai magyar népi kultúrával kapcsolatos. Aztán voltak más sorozatok is, most ezt nem részletezném. Lényeg az, hogy csináltunk ilyen sorozatokat már az 1989-et megelőző időkben is, és ezek olyan érdekes anyagok, amelyek szerintem forrásanyagként is használhatók lennének a mai napig is, és nagyon sajnálom, hogy nem jelentek meg könyv alakjában. Később aztán több ilyen sorozatot is indítottunk 1990 után. Olyan dolgokról is, amelyekről korábban esetleg nem lehetett volna írni vagy sorozatot készíteni. Emlékezetes volt például a „Település-lexikon" nevezetű sorozatunk, amelyben bemutattuk az összes szlovákiai magyar települést, nagyon röviden, tehát vettük az egyes járásokat és az ott található, a magyarok által is lakott településeket, ahol még akár kisebbségben is voltak. Ez is egyfajta önismeretet szolgált. Ez a sorozat futott vagy három évig a lapban. Ennek a szerkesztését is tulajdonképpen én csináltam és Ozsvald Árpád (1932-2003) kollégám, aki akkor főszerkesztő-helyettes volt a lapnál. Közben el kell mondanom azt, hogy ahogy múltak az évek, tehát 1990 után, sajnos az anyagi helyzetünk is eléggé bizonytalanná vált. Nem tudom, mennyire érdekes, de el kell mondanom azt is, hogy a lapot mindig kellett, hogy anyagilag támogassák, mert nem tudott volna saját maga megélni még akkor sem, ha harmincezer példányban jelent meg, még akkor is kellett az állami támogatás. így hát 1990 után eléggé kaotikus volt a helyzet, sokáig nem tudtuk, hogy lesz ez a támogatás... Valamilyen módon működött ez az egész mechanizmus, míg aztán a Mečiar-kormány harmadszor is hatalomra került. Addig úgy működött, hogy a központi támogatási rendszerben egy összeget kapott a lap kiadója ahhoz, hogy megjelenhessen. Ez a támogatás tulajdonképpen a veszteséget fedezte. Közben új lapok is indultak, ami sok embert elcsábított. A Hétben egy olyan gárda jött össze az évek során, akik elsősorban író emberek és olyanok voltak, akik az itteni viszonyok között mondhatnám egy magasabb szinten művelték az újságírást. Ezek közül nagyon sok embert elcsaltak, úgyhogy egyre apadt a szerkesztőségi gárda. A lap terjedelme ugyanakkor nem csökkent, sőt növekedett, tehát egyre kevesebben voltunk arra a munkára, vagy még arra a pluszmunkára, ami volt. Úgyhogy végül a szerkesztői állomány fele elment vagy ezért, vagy azért, többeket sokkal magasabb fizetésért elcsábított mondjuk az Új Szó és más lapok is.
