Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
B. Kovács István
. KOVÁCS ISTVÁN 348 a húsz év alatt sok mindenhez közöm lehetett. Nem ok nélkül vélték egyesek, hogy bármi „gyanús” vagy „nem gyanús" dolog történt Rimaszombatban, abban biztosan benne vagyok én is. Ám szeretném hangsúlyozni, hogy soha nem egyedül voltam. Voltak és vannak a helyi közéletben olyan társaim, szinte elnyűhetetlen emberek, akik nem a szellem emberei, akik nem a tollat forgatják, kevésbé forog a nevük a közéletben. Bán Zoltán nevét említhetném. Ez az ember a hátán hordja a magyar közéletet húsz év óta. Panasz szó nélkül. És ha volt időszak, mikor hűvösebb volt köztünk a viszony, akkor többek között azért volt így, mert nehezen tudta megbocsátani, hogy én otthagytam a pártpolitikát. Azt mondta, hogy neked ehhez nincs jogod. Hát hogy jössz te ahhoz, hogy csak úgy kilépsz?! Az ember hallgatja a sok fecsegést: így civilek meg úgy párt... Hát ki itt a civil és ki a pártkatona? Hisz az SZMPSZ elnöke elmegy civilként a magát civilként meghatározó fórumra, miközben az MKP Országos Tanácsának a tagja! A Csemadok országos elnöke, a legnagyobb civil szervezet elnökeként elmegy ugyanarra a fórumra, miközben éppúgy az MKP Országos Tanácsának a tagja. Hát ki a civil és ki a pártkatona? Az elkötelezett, tisztességes magatartás határai egyébként sem itt húzódnak. Ne fessük ördögként a falra azt sem, aki pártban van, s azt sem kell szükségszerűen magasztalni, aki pártonkívüli, úgymond, civil! Tegye mindenki a dolgát, és ne játsszunk már erre a civil meg nem civil dologra, mert az egésznek igazából nincsen sok értelme... Nyilván érződik a keserűség a szavaimból. Ez a problémák miatt van. Az elmúlt húsz évben bizonyára magam is tehettem volna többet, jobban. Igyekeztem sokoldalúan hasznossá tenni magam. Ennyire futotta... Ha viszont arra gondolok, hogy az Úristen kegyelméből kiáshattam a szeretett városom Főterét, hogy régészként kutathattam a sajógömöri várat, Gömör első megyeközpontját, hogy felfedezhettem Közép-Európa egyik legfontosabb régészeti leletét Méhiben, hogy néprajzosként felgyújthettem annak a kitűnő tehetségű cigány-magyar embernek a meséit, akitől csodálatosabb tehetségű mesélőt nem hordott még a hátán a Felföldnek nevezett táj, ha szülőfalum népköltészetének emléket állíthattam, ha Petőfi vagy mások szobrának felállításához közöm lehetett, ha tíz év óta szerkeszthetem a Gömörország folyóiratot, ha átadhatjuk ősszel a Református Tudományos Gyűjtemények székházát, kiállítással, és elindulhat végre egy intézmény... hát akkor mi az ördögöt panaszkodom én?! Nem is teszem. Egyszer néhai szomszédom, Porteleki Laci bácsi kifakadt: „Nagy kabátot adott énrám az Isten.” Ő a családjára gondolt. Én a szakmai és közéleti vállalásokra alkalmazhatom ezt. Az Úrnak legyen érte hála, övé a dicsőség! Zárszó helyett azonban - nehogy az álszerénység vádja érjen - még egy megjegyzést bátorkodom tenni. Ha mérnökök, közgazdászok, szociológusok és egyéb okos emberek ugyanennyit tettek volna, amit a magamfajta értelmiségi igyekezett tenni a neki rendelt posztokon meg a maga erejéhez mérten, talán előbbre tartanánk. (A beszélgetés 2009-ben készült.) Cű
