Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)

Juhász R. József

borral az Új Szót. Az is a 90-es évek legeleje. Addigra már a Kalligramnál meg­voltak a berendezéseink, nekünk otthon mindegyikünknek, és el tudtuk vállalni, nagy biznisz volt egy darabig. Szerintem a Kalligram is egy darabig ebből műkö­dött. A középső belső lapot mi magunk csináltuk, ott nyomtattuk, hajnali négy­öt óráig fönt voltunk, főleg az elején, mert ez napilap volt. Abban az időben szin­te nem is voltam otthon. Ez így ment szerintem egy-két évig. Aztán a Kalligram­­mal befejeztük, egyszerre kiléptünk Farnbauer Gáborral, a TSZ-elnök is és sze­rintem Grendel is. Ennek is megvolt az oka, mert a Kalligramban semmiféle avantgárd alkotás megjelentetését nem lehetett kiverekedni, Laci ebből a szem­pontból elég konzervatív nézeteket vall máig. Ez volt az egyik oka, a másik meg az, hogy én Érsekújvárban laktam, s nekem elég nagy probléma volt naponta föl­járni Pozsonyba, napi szinten abszolválni az utazást autó nélkül, minden nélkül. Eleinte ugye pénz se volt igazán rá, a többi meg később alakult ki. Végül is tel­jesen békésen, normálisan szétváltunk. Aztán mi még folytattuk tovább, átvet­tük az Új Nő tördelését, én még évekig azzal foglalkoztam, aztán meg minden­féle párkányi lappal. A Napot a Presscentrumban csinálták, aztán a szerkesztő­ség maga tördelte, de akkor én meg már nem voltam Pozsonyban.- Németh Icával eldöntettétek, hogy maradtok a kaptafánál. Milyen volt az utó­élet vagy a későbbi élet?- A 90-es nyári fesztivál közvetlenül a választások után zajlott le, és mivel mi a választásokig fönt voltunk Pozsonyban, semmi időnk nem maradt arra, hogy megcsináljuk a fesztivált. Meg hát forradalmat csináltunk, nem fesztivált, de ezt sem akartuk kihagyni, sőt, ezt mindenképpen tovább akartuk folytatni. Meg el­döntöttük, hogy vissza a kaptafához. Pár hét alatt összehoztuk a fesztivált, de később volt, mint ahogy szokott lenni. Egy kisebb fesztivál állt össze szimpózi­ummal, külső utcai performanszokkal, még a Csemadokban. A fesztivált a Cse­­madokban és a Csehszlovák-Szovjet Barátság Házában rendeztük meg, amelyet addigra átvettünk. Oda már Csehországból, Erdélyből is érkeztek, kezdtek jönni művészek külföldről, Jugoszláviából, egyéb helyekről, egyelőre csak a környező országokból. Ott volt egy srác, tudom, sokáig tartottuk a kapcsolatot egy jugo­szláviai szlovák sráccal, Jaroslav Supeknek hívják. Őt is elhoztuk ide, valahol az utcán festett föl egy hatalmas bélyeget, élőképet csinált, ott az emberek fotózkodtak, bementek a bélyegbe - rengeteg utcai performansz volt. Először mentünk ki a fesztivállal az utcára. Az volt számunkra a jelentősége, hogy ki le­hetett menni. Szóval azért meg tudtuk csinálni, addigra a Galéria is fölszaba­dult, Markusek Ica, illetve Farkas Ica addigra már a Galériánál dolgozott, és ők szerveztek, illetve közösen szerveztünk L. Gály Olgával egy kiállítást. Látens ten­denciák - ez volt a címe, a szimpóziumnak is és a kiállításnak is. Ott már egé­szen rangos társaság jött össze, köztük szlovákiai művészek, magyarok és szlo­vákok, tehát tulajdonképpen csehszlovák-magyar kiállítás volt. Jöttek a tévések, készítettek riportműsorokat ezekkel a csoportokkal, akik a kommunizmus alatt vagy a régi rendszer alatt már működtek. Alternatívák - azt hiszem, ez volt a mű­sor címe. Gyakorlatilag ugyanazok az emberek szerepeltek benne, akik a feszti­válon: Galántaiék, Petőczék, tőlünk mi voltunk benne, aztán pozsonyiak: a Bez ladu a skladu, a Vidiek meg egy-két képzőművész, tehát egy közös csehszlovák­magyar tévéműsor volt, mindkét adón ment. Már ott is részben utcai performan-331 JUHÁSZ R. JÓZSEF

Next

/
Oldalképek
Tartalom