Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Juhász R. József
mozgás. Megjelent, teljesen váratlanul, Monty Cantsin, azaz Kántor István, aki 72-ben disszidált Magyarországról Kanadába, New York-i feleségével, Krista Goddessel. Ők Galántain keresztül, akivel jól ismerték egymást, megtudták, hogy nálunk performansz fesztivál zajlik, s valami úton-módon beengedték őket Csehszlovákiába - fogalmunk sincs, hogyan. Cantsin Kanadában is, egy konzervatív ember számára abszolút botrányos viselkedésű, botrányos felfogású ember volt, aki például a saját vérével írt történelmet. Bement a MoMA múzeumba New Yorkban és két Picasso kép közé a saját vérével a falra egy x-et rajzolt. Mondjuk, ez így jól hangzik, vicces, de ennek van egy története. Évtizedeken keresztül csinált egy neoista mozgalmat, amelyben a vérnek próbálta visszaadni az értelmét, értékét, művészeti jelentőségét. Egészen érdekes dolog. Szóval ő megjelent nálunk a mindenféle színű hajával, a meztelen feleségével, amit el tudsz képzelni, mindent megkaptunk az alatt az egy-két performansz alatt tömören, meg hát természetesen a pártemberek is... Úgy kezdődött ugye, hogy beindult a fesztivál, elmondtuk szlovákul, magyarul a megnyitó szöveget, úgy ahogy kell, és onnantól kezdve bent az irodában ott ült ez az emberke és kétóránként valakinek adta le a jelentést Pozsonyba. Szó szerint, minden két órában, egész órakor bement és telefonált. Ezt onnan tudjuk, hogy Gémesi Karcsi volt akkor az elnök, és ő mondta, hogy mi történik, és mi van, mire kell vigyázni a fesztivál alatt, nehogy botrány legyen. Csakhogy addigra a szlovák ellenzéki politikai és művészeti élet is megtudta, hogy ilyen mozgás van Érsekújvárban és kivonultak csőstül, Besztercebányától Pozsonyig, Budajjal az élen. A többieket nem is nagyon ismertük, ilyen szinten nem volt kapcsolatunk velük, meg nem így szerveztük a fesztiválokat, nekik viszont érdekes volt, nézőkén jöttek el. S aztán elkezdődött a fesztiválozás, le is zajlott mindenféle botrány nélkül, majd pár nappal később elkezdődött a telefonálgatás, fekete autó ide, fekete autó oda, jöttek értünk, hívattak be. Ott egyébként fontos szerepe volt ennek a bizonyos Borosnak, aki a járási nemzeti bizottság elnöke volt, s akinek leadtuk előtte az aláírásgyűjtési íveket - nem tudom, miért, de abszolút kiállt mellettünk, már amennyire kiállhatott egy olyasvalaki, aki a járási nemzeti bizottságnak az elnöke. Mivel ott már napi szinten történtek a dolgok, megadta a saját telefonszámát, és mondta, hogyha bármi van, akkor őt személyesen hívjuk, megpróbál, amit csak lehet, intézni vagy segíteni. Érthetetlen volt, hogy miért segít, nem is ismertük, senkinek senkije nem volt, nem volt családi háttér, semmi. De örültünk neki. Emiatt volt tehát az, amit már előzőleg említettem, hogy telefonálgattam a munkahelyről, mint ahogy mindenki. Erre az egészre az volt a reakció, hogy nem engedtek ki arra a bizonyos fesztiválra Párizsba, ami ugyanazon a nyáron zajlott. A következő pedig az, hogy följelentettek minket, nyilván nem tudtak csak engem följelenteni, mert négyen dolgoztunk abban a kazánházban, mind a négyünket a szocialista vagyon szétlopkodásáért. Valamibe egyszerűen bele kellett kötni. Már látszott, hogy valamit lépniük kell felénk, mert egy éven belül két ekkora botrányt csinálni a szocializmusban, az már nekik is sok volt. Föl is jelentettek. Szeptemberben vagy októberben - nyáron volt a fesztivál -, már megvolt a tárgyalás is, ahol az történt, hogy elítéltek minket és a kárt, amit okoztunk a cégnek, a fizetésünkből levonták. Bírósági tárgyalás lett belőle, ahol kimondták, hogy bűnösök vagyunk, ez a szocialista vagyon meglopása, és megmondták az összeget, amelyet eltelefonáltunk. Nem volt nagy összeg. Azt a büntetést kaptuk, hogy ezt ki kellett fizetni. 325 f ?
