Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Juhász R. József
JUHÁSZ R. JÓZSEF 318 csész Index körüli dolgokkal, a Jelenlétnél Petőcz Andrásékkal és ebben nagyon sokat segített Galántai Gyuri. Úgy kerültem el akkor Galántai Gyurihoz, hogy mentünk címekért azzal, hogy megcsináljuk a Kassák Mail-artot. Tehát a 100. születésnapjára. Megszólítjuk a világ képzőművészeit vagy művészeit, mert ugye a mail-art az nem értékközpontú művészeti irányzat, bárki részt vehet benne. És ő adott egy csomó címet, ott másoltam napokon keresztül a címeket, akkor még nem volt fénymásoló meg ilyesmi. És még innen adtam fel Érsekújvárból, és azt hiszem, még az Iródiától a levelet, amely kiment 500 címre, a világ 36 országába azzal, hogy a születésnapot Kassák szülővárosában megünnepeljük egy mailart kiállítással. S közben betiltották az Iródiát, de a képek közben már érkeztek az otthoni címemre, a Jazdeckára. Eredetileg a Csemadokban terveztük a kiállítást, ám a betiltás miatt erről szó sem lehetett. De az év végéig, azt hiszem, a közvetlen betiltásig nagyon sok minden megérkezett. Hatalmas reakciót váltott ki! A mail-artnál azt kell tudni, hogy általában 10 százalék jelentkezik. Annak idején az már egy komoly eredmény volt, hogy itt az 500-ból 302 ember reagált rá!- Ezek nem csak magyarok voltak?- Ezek egyáltalán nem magyarok voltak: a magyarországiakon kívül szlovákok, csehek is, Eduard Ovčáčekék innen, Csehzlovákiából. Az alternatív művészethez tartozó művészvilág jelentkezett Szlovákiából is. Tehát Dezider Tóthék, Ján Budajék, Rudo Sikoráék, az ehhez a körhöz tartozó képzőművészek is részt vettek ebben a mail-artban. Elsősorban külföldiek voltak, köztük nyilván magyarok is, de sok szlovák is. A sok azt jelenti, hogy a 300 közül 20 magyar, 5-6 szlovák, pár cseh. A világ minden tájáról érkeztek az alkotások. Emlékszem, hogy Görögországból egy köbméteres plasztik doboz jött, amibe bele volt építve egy kis installáció. Ezt annak idején komoly probléma volt megszerezni a postától. Végig kellett menni az összes vámon, a küldeményt mindenki leellenőrizte. De hát nem értették, mi az, úgyhogy nem volt gond. Aztán Krausz Tivadar segített: már Budapesten lakott, oda nősült és a Fehérvári út környéki lakásuk volt a találkozóhelyünk, akkor ráadásul már a Kapunál volt, amelyet, hajói tudom, Brády Zoltán szerkesztett, szóval Tivadar ott dolgozott vagy haverkodott vele, nem tudom, mindenesetre az ő segítségével aztán kiküldtünk egy újabb adag mail-art felhívást és akkor már budapesti címet adtunk meg. Ő segített abban is, hogy Budapesten 87 márciusában meg tudtuk csinálni a kiállítást. Ehhez az kellett, hogy az ide érkezett anyagokat át kellett csempészni Magyarországra, mindenféle lengyel vonatokkal vittük át, mert a lengyel vonatokban a lengyel gazdasági turistákat ellenőrizték, minket nem. Abban még Tóth Anikóék segítettek, tehát vittük át nagy csomagokban a megérkezett műveket. Háľistennek mindent sikerült minden probléma nélkül átvinni. Ott meg egy Teszársz Károly Vasas Művészegyüttes és Ifjúsági Ház vagy valami ilyesmi nevezetű helyen vállalták föl a kiállítást és a katalógusát is ráadásul. Bár a katalógusra Krausz Tivadarral szereztünk pénzt, az is egy sztori volt. Miután minket itt betiltottak Szlovákiában, föltételezem, hogy ismerniük kellett volna a magyar titkosrendőröknek is a Krausz meg a Juhász nevet, de minket ez egyáltalán nem foglalkoztatott, egy percig a fejünkben meg nem fordult, hogy bárki is figyelhet, vagy ha figyelt is, nem érdekelt, nem volt téma. Bementünk a pénzügyminisztériumba és mondtuk, hogy mi Szlovákiák vagyunk, de Pesten akarunk egy katalógust kiadni Kas-
