Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Hunčik Péter
táltam az én barátaimmal az MPP-sekkel, és megegyeztünk, hogy ez egy olyan nagy falat, hogy ezt mindenképpen a többiekkel közösen kell megcsinálni. Meg is egyeztünk tehát a négy párt képviselőivel, hogy pártonként két-két embert delegálnak, és hogy kéthetes intervallumokban fogunk találkozni és tárgyalni. Az első beszélgetés, amely létrejött rögtön január végén...- Emlékszel hogy kik vettek részt?- Gémesl Karcsi volt ott, Princzkel úr, aki egykor zselizi tornatanár volt, amikor még sportoltam gyerekkoromban, Princkel volt a Lévai járás tótumfaktuma a sportban, tehát ővele nagyon jó viszonyban voltam, Szőcs Feriék voltak ott, tehát egy-egy névre minden delegációból emlékszem. A döbbenetes az volt, hogy az Együttélés delegációjának csak az egy tagja volt állandó, mégpedig az Együttélés lengyel alelnöke, a delegáció másik tagja az ülésről ülésre változott. Nem volt ez magas szintű tárgyalás, s gyanúsnak kellett volna lenni, hogy nem veszik komolyan, nem hisznek benne. És való igaz, hogy amikor januárban első alkalommal összejöttünk, akkor bábeli zűrzavar volt, hogy nem tudtuk, miről tárgyaljunk, hogy és mit kellene tenni. A legextrémebb dolgok jöttek elő, hogy legyen egy bocsánatkérés és valami ilyen, és be van fejezve, egészen odáig, hogy rendezzük el a dolgot egyénekre lebontva, és akkor kiderült, hogy nincsenek pontos adataink, nincsenek fölmérések, hogy mi történt, hány embert érintett, hogy volt részletesen. (...) Ezt nem lehetett megoldani. Az volt a szörnyű, hogy már február elejére a sajtó kiszagolta ezt a dolgot, nem tőlem, az biztos, és nem a prágai várból, a lényeg az volt, hogy valamikor februárban megjelent a Právo című lap címoldalán, hogy Havel elnöki irodájában megalakult egy ilyen bizottság, és a németkérdés is meg lesz oldva.- Erről is szólt a megbízatásod? Mármint a németekről?- Nem, kimondottan nem. Amikor én beszéltem Havellal, akkor merült föl a németkérdés, megmondom őszintén, én hoztam fel, mégpedig úgy, hogy úgy éreztem magam, hogy én az elnöki hivatalnak a tagja vagyok, tehát én nagyon lojálisán ötlettel is támogattam rögtön Havelt, mondtam neki, elnök úr, ez azért nagyon jó nekünk, mert előbb-utóbb a németek is el fognak jönni hozzátok, mármint a csehekhez, Németországnak gazdasági súlya, politikai súlya sokkal nagyobb, mint Magyarországé, tehát Csehszlovákiának sokkal jobb lenne, ha a magyarkérdést megoldanánk először, és a magyarkérdésnél alkalmazott módszereit és milyenségét lehetne később alkalmazni a németekkel szemben, mondván, hogy ez volt a precedens, és nem lehet kivételt tenni. Azt hiszem, Havelnél ez volt az utolsó pont, amikor pontosan megértette a lényeget. Nem tudom, decemberben vagy januárban volt-e ez a beszélgetés, nem az irodában, egyszer egy kocsmában üldögéltünk, és akkor mondta ott a barátainak - mert ez a téma annyira nem érdekelt senkit, hogy a reggeli megbeszélésen talán el sem hangzott -, hogy van egy ilyen bizottság, hogy értsd, annyira marginális jelenség volt, ültünk valamilyen kocsmában a vár mellett, ez nagyon gyakran megtörtént, munka után kora délután vagy este az elnök mondta, hogy most elmegyünk egy sörre. (...) És akkor abból a tizenkét emberből, aki ott ült reggel, négy fölkelt és elment. Tehát tulajdonképpen az igazi döntések nagyon sokszor eb-289 HUNČÍK PÉTER
