Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Hunčik Péter
lenne, amely tulajdonképpen épp ezt a közép-európai együttműködését segítené, hisz a kultúránk, a hagyományaink, a gazdasági helyzetünk, a szociális helyzetünk, ezeknek az országoknak a politikai szerkezete mind-mind hagyományos vagy hasonló. Közös királyaink is voltak. Ez után a beszélgetés után lépett hozzám az az ember, aki úgy mutatkozott be, hogy a BBC-nek a nyugdíjas igazgatója, aki eljött Havelt meghallgatni, de Havel nem volt ott. Helyette engem kérdezett meg, hogy ezt a tervezetet a hasamra ütve mondtam, vagy valóban gondolkodom ezen. Én egy jót hazudtam, s azt mondtam, hogy természetesen ezen már régóta gondolkodom. Persze ott jött elő ez a hülye ötlet, és azt mondta, hogy akkor szeretné látni írásban. És a hétvége alatt a szállodában kértem egy számítógépet, és ott gépeltem 20-30 oldalt a közös kultúráról, sportról, a hagyományokról, arról, hogy ez hogy nyilvánulhatna meg egy többnyelvű televízióban, kerekasztal-beszélgetésekben, politikai műsorokban, filmekben. Tulajdonképpen ez volt az, amit aztán 92 januárjában Szlovákiában beadtam mint pályaművet, melynek alapján a TA3 a licencét megkapta, amit aztán később Meóiar elvett tőlem. Amikor visszajöttem 91 decemberében, Schwarzenberg csak annyit mondott, hogy a dolog el lett intézve, nem kell kapkodni, minden rendben van. Én, megmondom őszintén, nem nagyon kutakodtam, mert abban a pillanatban kaptam egy nagyon nagy feladatot is. A feladat pedig az volt, hogy Havel akkor próbált beterjeszteni a parlament elé egy hat törvényből álló elnöki csomagot. Addigra, 91 decemberére már megtanulta, hogy nem lehet úgy csinálni, mint addig csinálta, hogy nagyon sokszor leballagott, szó szerint átballagott a várból a parlamentbe, és bement a parlamentbe meglepetésszerűen, rajtaütésszerűen, és elmondta, hogy ő most ilyen és ilyen törvényt szeretne beterjeszteni, és a parlament, miután felocsúdott abból a sokkból, hogy hát ő az elnök, és mi vagyunk a parlament, és nekünk nem a bólogató János szerepet kell játszani. Persze 91-re a parlament azért megmakacsolta magát, és azt mondta, hogy nem így működik. Ha az elnök úr akar valamit, természetesen joga van, de ennek megvannak a formái. Tehát amikor Havel ezt a számára fontos törvényjavaslatot akarta, amelyben a referendumban is szerepelt, számára nagyon fontos volt. Elkezdett előzetes tárgyalásokat folytatni a parlamenti pártokkal. És akkor történt meg, hogy a három magyar párt képviselőivel is tárgyalt. Én nem voltam itthon, azért mondom, hogy állítólag egy ritka megegyezés született. 91 decemberében már nem volt annyira feszült a légkör, ezért már kommunikáltak egymással az MKP, az MKDM és az Együttélés tagjai, ez már nem az a légkör volt, mint egy évvel azelőtt, amikor a parlamentben vagy valahol összeszaladtak, akkor két külön lépcsőn hagyták el a termet, és nem is kommunikáltak egymással. Az jött ki az egészből, amikor tárgyalt a magyar pártok képviselőivel, hogy az elnök úr javaslatát támogatják, ellentételezésként viszont azt kérték, hogy a Benešdekrétum régen nyugvó ügyére valami megoldást kell találni. És az elnök úr a megoldás megtalálásával akkor engem bízott meg.- Ez egy írásos megbízatást jelentett?- Egy írásos megbízatás volt, és nekem később megsúgták, hogy A. Nagy Laci volt az egyik, aki tárgyalt, nem tudom, ki volt a másik az MPP részéről. Az MPP részéről állítólag egy az egyben elhangzott a nevem olyan módon, hogy az elnök 287 HUNČÍK PÉTER