Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)

Hunčik Péter

Hunčík Péter az egyik dunaszerdahelyi nagygyűlésen (Fotó: Fogas Ferenc)

szegény Dusza Pista volt, aki nem tudta fölvenni magára a kabátot, és szegény fuldokolva gyürködte a kezét a kabátba. Kérdeztem tőle, hogy hol vannak a többiek? Volt eszük, ezek már mind elmentek, mondta. Kénytelen voltam a főszerkesztő úrhoz bemenni, ami nagyon izgalmas dolog volt. Kiss Jóska volt a főszerkesztő, s majdnem kopírpapíron ugyanaz a jelenet játszódott le, mint ami lejátszódott a szerdahelyi kórházban, amikor az igazgató úrhoz engem küldtek be, Fucker igazgató elvtárshoz, hogy közöljem vele, ezentúl nem lesz igazgató elvtárs. Akkor Fucker igazgató elvtárs azt mondta, hogy de kolléga úr, doktor úr, hát mondja meg, hogy mit kell megtanulni, én megtanulom, én jó igazgató leszek, mondja meg nekem, hogy melyik könyveket kell átnézni, mit kell megtanulni. Higgye el. Majdnem ez a jelenet játszódott le szó szerint Kiss Jóskával, aki izzadva és lihegve kezdte mondani, hogy hát mi itt vagyunk, készen a változásokra, itt az egész szerkesztőség. Mi meg nagyon buták voltunk, mert tényleg be kellett volna ülni a szerkesztőségbe, de olyan mély undor volt akkor mindanynyiunkban, legalábbis bennem, Laciban meg a többiekben, hogy egyszerűen ezt nem is tudtuk elképzelni. Nem véletlen, hogy a Verejnosť sem tudta elképzelni azt, hogy ők beülnek a Smena szerkesztőségébe. Lényeg az, hogy egyetlen egy ember nem jött át az Új Szóból sem. Persze jöttek olyanok, akik egy-egy írást hoztak be, Keszeli Feri meg a többiek, de dolgozni senki sem jött hozzánk. De az volt a lényeg, hogy mire Ildikóval visszatértünk a szervező kőrútról, már ott volt a szobában Fazekas Jóska meg a Balia Kálmán, Kiss Edit meg Karsay Kati, akik már erről tudtak, megnyugvással vettem, hogy azt mondták, jönnek. Vég-HUNČÍK PÉTER