Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)

Hodossy Gyula

HODOSSY GYULA- Lehetett. Állítom, hogy lehetett, bár sok minden jobban is alakulhatott volna. Sokszor és sok helyen kezdték éreztetni velem, hogy én egy FMK-s vagyok. Lényeges kérdésekben mindig közös nevezőre jutottunk, másképp nem lehetett volna dolgozni. Természetes, hogy a csapatok önállóak voltak. Az egyes csapatokon belül olyasmiről folytak viták, hogy mi legyen akkor, ha a csapatparancsnokot megválasztják például az MKDM helyi elnökévé. Ezért a csapatparancsnokot nem tagadhatták ki. Én viszont ragaszkodtam a szabályokhoz, amit mindig úgy értelmeztek, hogy én a politikai mozgalom ellen vagyok, és ellene szervezkedek. Felrótták, hogy nem engedem az MKDM címkéit kiragasztani a cserkészingek vállára. Én mindig azzal érveltem, hogy ezzel a cserkészet alapelvét szegnénk meg, s ha az FMK címkéjét akarná valaki kiragasztani, azt sem engedném meg.- 1990-ben, a bársonyos forradalom után, elkezdődött a civil szféra kialakulása a kisebbségi társadalmon belül is. Maga a cserkészszövetség is civil szervezet. Hogy viszonyultak hozzá a szlovák szervezetek?- Sorra alakultak meg a különböző gyermek- és ifjúsági szervezetek. Ilyenek volt például a Rada Mládeže Slovenska (RMS), amely örököse lett a SZISZ vagyonnak. Mi kezdettől fogva tagja voltunk az RMS-nek, mint egyedüli magyar szervezet, és felvetődött a kérdés, hogy jó lenne, ha más magyar szervezetek is alakulnának, és ott lennének mellettünk. így lett tagja a Diákhálózat, vagy nem is így hívták őket, hanem talán Magyar Diákszövetségnek. Mivel ott voltam a gyűjtőhálóban, tudtam minden újonnan alakult szervezetről. A következő „alakulat" a Keresztény Ifjak Szövetsége volt, és folyvást alakultak újabb és újabb szervezetek. Én mindegyiknek örültem, s mivel a mi szervezetünknek akkor már kialakult a saját szerkezete, szinte mindenki tőlünk kérdezte, hogy mit, hogyan, miképp kell csinálni. Lehet, hogy rossz tanácsokat adtam nekik, mert lassanként mind megszűntek. Ezt most viccből mondtam, mert én rossz tanácsot, úgy hiszem, soha senkinek nem adtam. A lelkiismeretem nem vitt volna rá. Na, szóval, maximálisan támogattuk mindegyiket, működtek is némelyek négy-öt esztendeig, de hogy mi lehetett az oka széthullásuknak, nem tudom. A munka másik területe az alapítvány volt, amit ki kellett találni, hiszen azelőtt ilyesmi sem létezett. Beregisztráltattuk például a Campana Aurea Alapítványt, amely a beteg gyerekek megsegítésére szolgált. Akkoriban nem értették az emberek, hogy miért kell egy ilyen alapítvány, hiszen a gyermekek gyógyítására ott vannak a kórházak.- Hogyan kezdődött, és kik vettek részt benne?- A Szlovákiai Magyar Cserkészetért Alapítvány cserkészvezetői kezdeményezésként jött létre, a Campana Aurea pedig dr. Balázs Ferenc segítségével. Ő Újvárban dolgozott belgyógyászként, onnan ismertem, ezért az alapítványt együtt csináltuk. Balázs doktor barátom, annak idején sokat segített nekem, így hát szóltam neki, van egy ötletem, és felkértem őt, legyen a kuratórium elnöke. Nagyon örült az ötletnek, vállalta. Miután a felkérést a cserkészszövetség országos tanácsa is megerősítette, Újvárban felkerestük Bauer Ferenc gyermekorvost és Török József szemészt, hogy vállalják el a kuratóriumi tagságot. A világ min-