Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Dolnik Erzsébet
vagyok, az a tizenegyéves középiskola első évfolyamában egy vasutastól származik, aki beírta a vasúti diákigazolványomba, hogy bürokrata vagyok.(A szerencsétlen nem tudta, mi a különbség a nacionalista és a bürokrata között.) Tudniillik én magyarul kértem jegyet a vasútállomáson, mert a komáromi magyar gimibe mentem, és visszautasítottak. Akkor szájat mertem mérni vele, jó alaposan összeszólalkoztunk. Az 56 az teljesen más kategória. Érettségiző osztály voltunk már, és visszautasítottuk a pártbizottság utasítását, hogy ítéljük el a magyar fiatalokat. (A mi tiszteletünkre került emléktábla a Selye Gimnázium falára.) Ezek az események szorosan kapcsolódnak az életem másik meghatározó történelmi traumájához, Trianonhoz. Nos el lehet engem ítélni, ki lehet nevetni, de soha nem tudtam elfogadni a Trianon utáni állapotot. Ehhez hozzájárult az is, hogy szüleim is nagyon nehezen viselték el, és valójában soha nem békültek meg vele. Nekem is meggyőződésem volt, hogy ez az állapot nem tarthat sokáig. Természetesen gyermeteg illúzió volt, meg politikai éretlenség, de akkor nekem az volt a meggyőződésem, hogy amennyiben győz a forradalom Magyarországon, akkor az egyben azt fogja jelenteni, hogy minden visszarendeződik. Tehát ez a mi dolgunkat is megoldja. Megszűnnek a határok, mi is visszacsatolódunk Magyarországhoz. Amikor már egyértelmű volt, hogy a forradalmat leverik Budapesten, teljesen kétségbeestem. Térden állva sírva imádkoztam az albérleti szobában, hogy haljak meg, mert én így nem tudok élni. Én akkor szinte érzelmileg kiégtem, akkor tudatosítottam, hogy vége. Soha nem leszek már csak egyszerűen magyar, hanem mindig szlovákiai magyar maradok Ezt lehet konzervativizmusnak, naivitásnak, butaságnak, jobboldali szélsőségnek nevezni, de ez bennem élt, függetlenül attól, hogy továbbra is tudom, az események visszafordíthatatlanok.- Volt arra neked lehetőséged, hogy az osztályfőnöki órákon esetleg beszélj ezekről a dolgaidról?- Nem. Sok mindenről, amit most elmondtam, beszéltünk, de konkrétan az 56- tal kapcsolatos dolgokról noha utaltam rájuk, soha nem beszéltem ilyen megközelítésben. Egyetlen egyszer beszéltem nyíltan, kerülve az érzelmeket, méghozzá akkor, amikor kerek évfordulója volt az 1956-os forradalomnak, és Andruskó Imre meghívott a gimnáziumba. Olyan hangulata volt az egésznek, hogy ott egy kicsit elengedtem magam.- Visszatérve még 89-hez. Most már évek múltán az egészre úgy felülnézetből tekintesz. Ami ott történt 89-ben, szerinted, az mind magától értetődő volt, vagy törvényszerű, vagy mindamellett ha ez volt, akkor helyes döntések sorozataként dőlt meg a rendszer?- Nem. Egyike vagyok azoknak, akik azt állítják, hogy nem történt meg az igazi rendszerváltás, legalábbis nem történt meg teljes mértékben, sőt volt egy időszak, amikor ezt elutasítottam, de most már arról is meg vagyok győződve - tárgyi bizonyíték nélkül -, hogy mások irányították az eseményeket. Persze nem úgy, hogy személy szerint befolyásolták az embereket, hanem ezt az egész folyamatot. Valószínűleg a mai napig is irányítanak. Ahogy mondtam, nincs rá tárgyi bizonyítékom, sokkal inkább azok a módszerek tűnnek ismerősnek, ahogy a 175 DOLNÍK ERZSÉBET
