Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Csekes Erika
CSEKES ERIKA 124 - Testvéred még nem volt?- Akkor még nem, aztán 70-ben született meg a testvérem.- 68-ban mikor adták vissza, amikor már bejöttek az oroszok vagy még előtte?- Fogalmam nincs.- A párkányi éveid... Milyen volt a párkányi szlovák iskola?- A párkányi szlovák iskola az teljesen standard dél-szlovákiai vegyes iskola volt. Az órák szlovákul folytak, a szünetben és a suli után pedig magyarul beszélt a többség, kivéve néhány tényleg szlovák családból származó osztálytársat, de azokból kevés volt. Ez azonban nem jelentett számunkra semmit, csak annyit, hogy a két nyelvet úgy váltottuk, ahogy éppen szükség volt rá. Én nagyon jó tanuló voltam, nagyon örültem hogy elköltöztünk Párkányba, mert kicsi korom óta arra vágytam, hogy nagyvárosban éljek, és Párkány számomra maga volt a kezdet. Emlékszem, hogy még a búcsi időszakomban ment a tévében egy cirkuszosokról szóló sorozat, és mi éveken keresztül a szomszéd Katica barátnőmmel állandóan ezt a tévésorozatot játszottuk babákkal. Én voltam a Lona Dória artistalány, Katica pedig a Francis Dória. Én már Lona Dohaként is azt játszottam, hogy egy ilyen nagyvárosi független, világban utazó artista lány vagyok. Ez a párkányi időszak már annak a játéknak volt valahogy a folytatása.- A középiskola?- Én sokáig konzervatóriumba akartam menni, mert éveken át zongorára jártam, és állítólag nagyon tehetséges is voltam. Kiváló zongoratanáraim voltak, akikkel együtt sok energiát és időt invesztáltunk az én zongorajátékomba. Aztán már tinikoromban kezdtem megelégelni a napi két-három órás gyakorlást, versenyre járást, meg a szigorú rezsimet, amit egy zongoristának muszáj betartania, és elkezdtem lázadni. Ez tipikusan az az eset volt, hogy éveken át világos volt, hogy én konzervatorista leszek, a tanáraim is azt akarták, a szüleim is azt akarták és én is azt akartam - tudod, amikor el van döntve, hogy a gyerek hova megy, és ez mindenki számára világos. A gyerek meg egyszer csak megtorpan, és azt mondja, de én mégsem. Valami piti kis hülye okból becsökönyösödik, és aztán már nem akar tovább menni. Mindenki nézett, hogy most mi van? De a szüleim nagyon okos emberek, és akkor is respektálták, megpróbálták elmagyarázni nekem, hogy mi a döntésem következménye, de látták, hogy nem megy, így a legjobb döntésnek a gimnázium tűnt, mert az nem specializál semmire. Jó tanuló voltam, tehát reálisnak tűnt, hogy majd főiskolára tudok menni, és hát ott maradtam helyben. Aztán nyolcadikból mentem gimibe, ami akkor még nagyon szokatlan dolog volt.- És miért nyolcadikból?- Mert stréber is voltam, meg szerettem kilógni a sorból. Tiszta egyeses tanuló voltam, és akkor kísérleteztek azzal, hogy kell-e a kilencedik osztály, tehát a jó
