Csanda Gábor (szerk.): Somorjai disputa (2.) A sokszólamú irodalom - Disputationes Samarienses 10. (Somorja, 2006)
N. Tóth Anikó: Különféle boszorkányokról
Különféle boszorkányokról 27 gye (megszégyenítse: Egy legény viszontagságai; cserbenhagyja: Mese a kocsmárosról; legyengítse: A kovácsmester felesége). De boszorkánnyá válik az ártatlan gyereklány is, miután megtapossa az ördög; saját szenvedései viszont egy közösség életét szolgálják, hiszen az ördöggel kötött szövetség nagy tudással ruházza fel: képes gyógyítani, vagy megjövendöli a cigányok sorsát (Erna városa). A boszorkány tehát teljesen hozzátartozik a hétköznapokhoz, félelmetes lény ugyan, mégis elfogadható a létezése, sőt olykor akár le is győzhető (A kovácsmester felesége; Egy legény viszontagságai). A mesélő ráadásul domesztikálja is azzal, hogy családtagjai között is számon tart boszorkányt, pl. a Szegény Nyúl Piroska néném című mesében egy boszorkány rokont örökít meg, a Juli néne nagyanyám című szöveg meg egyenesen egy végig nem járt boszorkánybeavatási szertartást idéz fel (a nagymama boszorkánykodásának célja elsősorban a suhanás, vagyis a szabad szárnyalás - felülemelkedés az eseménytelen hétköznapokon? -, amit aztán folytonos mulatással pótol). A nő boszorkányok mellett találkozhatunk bűbájos férfiakkal, az ördöggel cimboráié dudás pásztorral és követőjével (Vesszősy pásztor; „Aki dudás akar lenni..."), valamint a boszorkányos pappal, aki azonfelül, hogy kieszi a híveket a vagyonukból, még a békésen szunyókáló pásztor nyáját is szétkergeti (A vásáros idő így már-már parabolisztikus szöveg!). Tóth László boszorkányfigurája viszont elsősorban a mesevilág (vagy álomvilág) hőse, csupán egyetlenegyszer lépi át a határt: amikor segítséget kér. Dörzsi-Mörzsi jóságos, segítő boszorkány (bár jócselekedetei nem konkretizálódnak), rokona a népi hiedelmek rontást elhárító, gyógyító, jövendölő boszorkányának. Ott van viszont ellentéte, Hanga, aki foglalkozását vagy származását tekintve tündér, ám homályos okból meggonoszodott, azaz inkább bajt hozó boszorkányként tünteti ki magát (távoli rokona - leszármazottja? - a folklórmesék szépasszony-boszorkájának-lidércének). Irigysége és féltékenysége (elterjedt emberi tulajdonságok...) jóvoltából bosszúságot okoz a körülötte élőknek, megszégyeníti, megalázza, akadályozza őket cselekedeteikben. A boszorkányok mindkét hagyomány szerint elnyerik méltó büntetésüket: a folklórmesékben megveretnek, megöletnek, kiközösíttetnek, elkergettetnek. A meseregényben bár halált megvetve, mégis szelíden győz a jó a gonosz felett: Hanga álomba szenderül, ami persze semmire sem garancia (gonoszkodva-bosszúszomjasan vissza is térhet, de akár meg is javulhat). A két mesekötet összeolvasása nemcsak a mesefordulatok, motívumok, világmagyarázatok, önértelmezések okán érdekes, hanem a nyelv miatt is. A boszorkány porszívóját játékosan könnyed, sziporkázó humorral, nyelvi leleményekkel szórakozó-szórakoztató nyelv működteti. A zöld kígyógyermek eseményei rövidre zárt mondatokban, csendekben, szóképekkel babonázott, egymást próbára tevő különböző nyelvi regiszterekben szólalnak meg.
